Ciao Monchi
Come va il nonnino? fa la ninna nannino? :))))))))
Ancora non ho scaricato le foto, peró ci sto lavorando...e ho preparato anche l'impasto di un dolce che ora devo mettere nel forno...
Mamma mia quanto lavoro con questo blog! peró mi diverto
Vedi che nome ho scelto per Te?
baci
Hívott a Patkány. Igaz, hogy előbb én hívtam, de nem vette fel, és később visszahívott. Még két évvel ezelőtt megbízott egy nagyobb lélegzetű fordítási munkával. Ezt tavaly befejeztem, bár többször módosított rajta, és még franciául is lefordíttatott egy részt. Szóval már rég kész, és tartozik egy csomó zsetonnal. Mikor legutóbb beszéltem vele, azt mondta hogy kevesebb pénzben állapodtunk meg.
Megölöm.
Most ez blokkol, hogy nem tudom, hogy mit kezdjek vele. Harcoljak az eredeti árért, vagy fogjam be a szám, és örüljek, ha egyáltalán fog valamit fizetni. Mindig valamit kitalál, hogy miért nem fizet. Már egy éve így megy...Szóval őt nem volt nehéz elkeresztelnem itt a blogban. Még a Görény jött szóba meg a Moslék. De végül a Patkányt találtam a legmegfelelőbbnek.
Viszont jó is történt. Találkoztam Monchival tegnap meg a hétvégén. Teljesen nevetségesen indult az egész, hoztam a legbénább formámat. Szombat reggel leejtettem a telefonom, és nem tudtam megjavítani, stb, egész nap szenvedtem. Nem is akartam flamencóra menni emiatt. Cecilia rábeszélt, hogy az jót fog tenni. Sírtam egyet , majd teljesen összezuhanva mégis elmegyek a flamencóra, erre mit ad Isten, Monchi is eljött, pont amikor ilyen szarul vagyok. Haza akartam menni a lecke után zuhanyozni, de közben itt volt a Nagy ALkalom, hogy Monchival bulizzak.
A csajok akcióztak meg minden, hogy összehozzanak. Nem volt mit tenni, belementem, pedig tényleg szarul voltam, és nem volt kedvem nevetgélni meg ilyenek. Aztán még egy másik helyre is elmentünk és meghallgattunk egy koncertet.
Na és tegnap találkoztunk is. Elmentünk borozni csak mi ketten, végre. Hát eddig ennyi.
Újabb felfedezést tettem! Nem mondanám korszakalkotónak, de mindenképpen előremutató!
Hetek óta tartó forradalmi hangulatom levesfőzésre ragadott. Amikor a víz már forrongott, benne a babérlevéllel , leveskockával, pancettával, levestésztával hirtelen ötlettől vezérelve, ahogy az forradalmak esetében szokott történni, teljesen spontán módon váratlan dologra ragadtattam magam: vékonyra vágott endívialeveleket raktam a levesbe!!!!!!!!!
Így leszámoltam a sárgarépa egyeduralmával, amely idáig kizárólagosan uralta legalábbis ezeket a könnyű tízperc alatt elkészülő leveseket életemben.
Nagyon finom, üde, zsenge, enyhén édes ízt adott a levesemnek. Máskor is megfőzöm, az tuti!
...Tudom, tudom, régóta írtam...Azóta megalakult egy új állam, és egy másikban pedig a nép elűzte évtizedek óta zsarnoskodó diktátorát-szóval tényleg nem kis dolgokat vittek véghez az emberek, és én még csak egy nyomorult bejegyzést sem írtam ez idő alatt, ez tényleg szégyenletes...
De mivel úgysem olvassa senki a blogomat, nem is próbálom magam mentegetni tovább, és inkább a jövőbe nézek. Vagyis előbb lássuk a jelent! Sül a finom pogácsa a sütőben, amelyet ezúttal dióval bolondítottam meg. Lássuk, hogy történt ez.
Negyed kiló réteslisztet összekevertem ugyanennyi finomliszttel, 2 tojássárgával, tejföl híján 2dl tejszínnel, 1 kiskanálnyi ecettel, 2 evőkanál porcukorral, és annyi sóval, hogy megkóstolva sós lett a tészta, azaz néhány csipettel. Jól összegyúrtam, majd néhány órára hagytam, hadd pihenje ki a fáradalmakat.
Ezután pár centis vastagságúra nyújtottam a tésztát, majd kb 5 centi átmérőjű pogácsákat szaggattam ki belőle (mivel nincs szaggatóm, kis kávéscsésze segítségével).
Vajjal kikent tepsire helyeztem őket, a tetejüket tojásfehérjével megkentem, és mindegyikre egy fél diószemet ültettem. Forró sütőbe toltam, és most várom, hogy szép piros legyen!!!!!!!!!!!!!!!!Vagy esetleg aranysárga.
Különben az eredeti recept szerint, amely egyik kedvenc szakácskönyvemből származik, mandulával is megkoronázhatjuk. Úgy már kipróbáltam, és baromi finom volt.
És most lássuk a jövőt. Fél kiló marhahúst (vitello) felvagdostam apróra, és a következőkkel fűszereztem: só, pirospaprika, bors, vörösbor, méz!!!!!!!!!!!!!!!! Meglátjuk, holnap mit készítek belőle. Addig is hadd gazdagodjon ezekkel az ízekkel.
Úgy tűnik ma este sikerült ellenállnom az Exem csábításának, aki a kedvenc sorozatom (Boris) felvételeivel illetve egyéb jó kis filmekkel visz kísértésbe. Már hogy felajánlja, hogy együtt megnézzük. Azt hiszem, nagyon magányos...De akkor miért történt ez az egész???????????!!!!!!!!!!!!!!!...Még szerencse, hogy van ez a blog. Meg a flamenco. Tegnap már egész jól ment a koreográfia, a legyezős, plusz elkezdtünk egy újat.
Szóval...Viva la revolución! Sajnos nem tudom, arabul hogy van, pedig úgy lenne igazán aktuális.
Annyira hideg van megint, hogy egyfolytában csak eszem. Kínomban, meg gondolom hogy energiát vegyek fel. Most éppen nutellás palcsintát, ami tegnap csináltam. Gázzal fűtök, amit az exem vett nekem karácsonyra, de ezzel nem lehet egész nap mert veszélyes. Időnként szellőztetni is kell. Szép halál lenne: felrobbant szicíliában az egyedülálló magyar lány-már látom is a pletykalapokban.
Egyébként mi magyarok így vagyunk itt ezzel Szicíliában. Barátnőm is, meg a Siracusában élő srác is arról számolt be, hogy folyton vacognak. A régi lakások nincsenek felszerelve fűtőtesttel, valahogy úgy vannak vele mint mi a hűtőberendezéssel: azt mondják, hogy arra az egy hónapra, amikor igazán hideg/nálunk hőség van, minek az a drága berendezés. Mert ugye nálunk az igazi hőség az augusztusban van, azt meg vhogy kihúzza az ember.
Itt az igazán hideg a január. Decemberben volt már hogy fürödtem a tengerben.
Hát szóval ezért van hogy nincs mindenhol fűtőtest. És nehéz amúgy kifűteni a lakást.
Milyen vicces! nézem a híreket, és Rosalba, a flamencotanárom és egyben újságíró, épp interjút készít a színésznővel, akivel felléptünk nyáron Scoglittiben a Polvere di Ibn című darabban.
Az jó élmény volt, igazi színdarabban, igazi színészekkel, Scoglittiben, a tengerparton. Még egy égő fáklyát is a kezembe nyomtak végül, azzal kellett a színpadon mozognom, míg a többiek a temurát táncolták. De én is táncoltam, a normann hódítókat alakítottuk, flamencoval persze, con i bastoni!!!!!!!!!! igazából farruca volt, jól sikerült!
Miközben saját készítésű crumble-om utolsó morzsáit majszolgatom, lábam az új tangoslépéseket próbálja felidézni az asztal alatt. Flamencoórám volt. Rosalba (a tanárom) ma kegyes volt: megdícsérte a forgásaimat. Viszont a zapateadora azt mondta, nem ment jól egyikünknek sem, pedig én úgy éreztem. Ez a legnehezebb, leggyorsabb rész mondjuk.
A flamenco nálam régi nagy szerelem: már Bp-en is legyűrtem egy-két tanfolyamot, de mindig abbahagytam pár hónap után valami miatt.
Aztán Firenzében folytattam, Pilarnál...Istenem, régi szép idők!!!!!!Mikor munka után hazamentem, épp csak leültem pihenni egy kicsit, és már rohantam is flamencóra, hogy aztán dögfáradtan épp csak arra legyek képes, hogy dobjak egy zuhanyt, és irány a pasim ágya! Ő volt az egyik szobatársam, és az odaköltözés után hamarosan a szerelmem, de mára már csak az exem...Szóval igen, Firenzében volt először hogy legyűrtem egy teljes szezont: októbertől májusig. És igazság szerint pár rumba meg tangó elem megtanulása után Pilar rögtön rátért a sevillanasra, ami ugyebár nem flamenco, hanem spanyol néptánc, és az nem ugyanaz! Viszont ezt a koreográfiát Pilar úgy kidolgozta, és ráadásul naccherével tanította be, hogy az valami csoda volt. Naccherét nem is tudom, hogy fordítjuk magyarra, talán kasztanyett?
Na mindegy, megtanultam naccherézni, ráadásul jól, és még föl is léptünk, szuper volt!!!!!!!!!!!Hogy izgultunk a csajokkal! Pedig végül jól sikerült.
Sikerült múltkor végre összeegyeztetni Csillával a találkát. Napszemüvegben jött értem! Hihetetlen, hogy miközben néha tényleg szétfagyok itt télen, közben-közben felcsillan egy-egy olyan nap, amikor egyenesen 15 fok van. Januárban!
Elmentünk az óvárosba, barangoltunk a barokk épületek közt a napsütésben, időnként elhúzott egy-egy autó mellettünk a hihetetlenül szűk utcácskákban, hogy néha alig tudtunk félreugrani egy lépcsőre vagy valahova hogy ne üssenek el.
Közben eszembe jutott, hogy a San Giorgio hotelba kerestek múltkor recepcióst, meg kéne nézni, de nem találtuk, csak az egymásnak ellentmondó jelzéseket, táblákat. Ráadásul még a nagyobb utcákon sincs utcatábla. Aztán mikor egy fogatlan, ám nagyon kedves bácsika kezdte el magyarázni, hogy hány féle hotel van, és mindegyiket külön el akarta mondani, hogy hol van, akkor feladtuk. Persze ő nem. Akkor kezdett belendülni és hevesen udvarolni mindkettőnknek.
"Siete delle belle ragazze. Belle siete, ragazze, complimenti!", mosolygott, és ezt egészen addig ismételgette, amíg látott minket, és kiabálta utánunk. Azután láttuk, hogy felszáll a buszra, és vadul integetett, ahogy a busz elhaladt mellettünk. Persze visszaintegettünk, hadd legyen büszke, hogy az egész busz látta, hogy integetünk neki. Aztán meg dőltünk a nevetéstől. Micsoda arcok! Megállapítottuk, hogy ez olyan nagyon szicíliai jelenet volt, ahogy a fogatlan bácsi udvarolt.
Imádok reggelizni. Ez az egyik legkedvesebb, ha nem a legkedvesebb étkezésem. Olyan vagyok, mint Bruckner Szigfrid a négyszögletű kerek erdőből, hogy a nap bármely szakában tudok reggelizni. Ma vasárnap van, ilyenkor megengedem magamnak hogy nem állítom be az órát, és kényelmes villásreggelit csapjak. Tükörtojást készítek, méghozzá úgy, ahogy egykori nagy szerelmem, most jóbarátom, és ügyvédem, még nem találtam ki az álnevét, szereti. Megszórva kicsit sóval, borssal, és oregánóval!!!!!!!!!!! Paprikát eszem hozzá, ami itt nem olyan finom, mint Mo-n, de ez van, és finom cosacavaddút, vagy caciocavallót, ami helyi sajtkülönlegesség, állagra talán a trappistához hasonlít, de sósabb, és a helyiek nagyon büszkék rá, mint mindenre, ami helyi. Ja, és persze kávé, hogy felábredjek.
Nagyon fincsi. Mára az a terv egyébként, hogy barátnőmmel, Csillával elmegyünk valahova sétálni, ha szép az idő. Márpedig szép. Kíváncsi vagyok, hogy fölhív-e, mert sokszor nem hív, és nagyon nehéz tőle találkozót kicsikarni, mert rengeteget dolgozik-szerencsére neki van fix állása: a férje rendelőjében asszisztens. Most vasárnap van-hátha.
Egyébként a város, Corassía, nagyon szép, szóval érdemes benne csak úgy sétálgatni. A nevét - eredetileg Causía - állítólag Káosz istenségről kapta még a görög korban, mert az itt élők szerint olyan régi időkből való a város, amikor csak a Káosz létezett. A városnak az az egyik különlegessége, hogy két régi városközpontja van-két külön magaslaton, azaz dombon. Az 1693-as földrengés után barokk stílusban építették újjá a legrégebbi városmagot, méghozzá abban a késői barokk stílusban, ami a világnak csak ezen a pontján látható, ezért felkerült az UNESCO világörökség listájára. Ennek a régebbi városközpontnak a földrengés után máig megmaradt legrégebbi része egy kis templomkapu, a IV. századból!!!!!!!!!!!!!!!Ez a város jelképe is, egyénként.
Szóval a födrengés után, ahogy nőtt a város, a szomszédos dombra is elkezdtek építkezni. Így jött létre a másik régi városközpont, a XVII. században. Csupa barokk ez is, persze.
Összességében gyönyörű, de az igazi szépsége a városnak az a régebbi városközpont persze. Ha az ember autóval jön ide, és a dombok között kanyarogva egyszercsak előbukkan, tornyaival, egymáshoz tapadó kis házaival, és a domb tetején a katedrálissal, az valóban mesés!
Nem gyenge kezdés, hogy megalkottam a blogot, vagyis a - nem túl talányos - címet felkentem, és erre több napra olyan égzengést meg vihart meg felhőket kaptunk itt Corassíában, hogy két napig nem volt térerő meg internet. Na ez pl jellemző szicíliára. Nincs hideg annyira viszont rengeteget esik az eső, ráadásul néha ilyen jó viharosan, meg utána mindent belep egy ködös takonyszerű nyálkás valami, és reggel hétkor ugyanolyan színű az ég, mint délután ötkor.
Jó. Akkor, ha most az ég is meg az égiek is nekem kedveznek, elkezdeném ezt a blogdolgot.
Itt élek Corassíában, Szicília déli részén, két éve, már egy ideje egyedül, és itt próbálok boldogulni, egy aranyos kis lakásban, amelyet - mondom - egyedül bérlek. Jó itt. Ezzel szemben nagyon nehéz talpon maradni. Fordításokból, különféle rendezvényeken való smúzolásokból, performancokból és flamencofellépésekből próbálom magam fenntartani - egyelőre sikerül. Hogy hogy lettem jogászból flamencotáncos, azt egyelőre most nem fejteném ki, mert hosszúra vezet, hanem maradjunk a jelennél.
Szóval a jelen az ez. Itt ülök a kis bérelt lakásban, Olaszország legdélibb részén, ahonnan szinte átlátni Máltára, ezen a gyönyörű szigeten, amit úgy hívnak: Szicília. És jó itt élni, csak nagyon küzdelmes. Ezt a küzdelmet próbálom kicsit oldani azzal, hogy blogot írok. Tetszik ez a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" típusú dolog.
És ezen alkalomból Boldog blogolást kívánok magamnak!