Sikerült múltkor végre összeegyeztetni Csillával a találkát. Napszemüvegben jött értem! Hihetetlen, hogy miközben néha tényleg szétfagyok itt télen, közben-közben felcsillan egy-egy olyan nap, amikor egyenesen 15 fok van. Januárban!

Elmentünk az óvárosba, barangoltunk a barokk épületek közt a napsütésben, időnként elhúzott egy-egy autó mellettünk a hihetetlenül szűk utcácskákban, hogy néha alig tudtunk félreugrani egy lépcsőre vagy valahova hogy ne üssenek el.

Közben eszembe jutott, hogy a San Giorgio hotelba kerestek múltkor recepcióst, meg kéne nézni, de nem találtuk, csak az egymásnak ellentmondó jelzéseket, táblákat. Ráadásul még a nagyobb utcákon sincs utcatábla. Aztán mikor egy fogatlan, ám nagyon kedves bácsika kezdte el magyarázni, hogy hány féle  hotel van, és mindegyiket külön el akarta mondani, hogy hol van, akkor feladtuk. Persze ő nem. Akkor kezdett belendülni és hevesen udvarolni mindkettőnknek.

"Siete delle belle ragazze. Belle siete, ragazze, complimenti!", mosolygott, és ezt egészen addig ismételgette, amíg látott minket, és kiabálta utánunk. Azután láttuk, hogy felszáll a buszra, és vadul integetett, ahogy a busz elhaladt mellettünk. Persze visszaintegettünk, hadd legyen büszke, hogy az egész busz látta, hogy integetünk neki. Aztán meg dőltünk a nevetéstől. Micsoda arcok! Megállapítottuk, hogy ez olyan nagyon szicíliai jelenet volt, ahogy a fogatlan bácsi udvarolt.