Mikor elkezdődött a koronavírus-mizéria, arra gondoltam, hogy a karantén biztos megnehezíti majd a maffia helyzetét is, hiszen ha senki sem tartózkodhat az utcán, és a rendőrök, carabinierik, egyéb rendvédelmi szervek árgus szemekkel figyelik a lakosság minden mozdulatát, égen-földön, hiszen még helikopterekkel is szemmel tartottak minket, nos, akkor biztos nehéz feltűnés nélkül helyet változtatni, utazni, csomagot átadni, dílerkedni, futárkodni, szervezni, és hasonlók, ami az illegális tevékenységekhez éppúgy szükséges, mint a legális kereskedelemhez.

Valóban bizonyos szempontból nehezebb lett a maffia helyzete, ugyanakkor szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a szervezett bűnözés könnyen és szélsebesen alkalmazkodik az új helyzetekhez, és hogy minden bizonnyal megpróbálja kihasználni az emberek szorult helyzetét: azt, hogy rengetegen elvesztették a munkájukat a vírus miatt azok közül, akik egyik napról a másikra éltek, kevés fizetésért esetleg feketén dolgoztak, és most ebben a kiszolgáltatott állapotban még inkább ki vannak téve annak, hogy illegálisan próbáljanak meg pénzhez jutni, hiszen máshogy éppen most nem tudnak. Most nagyon gyorsan bekerülhetnek a bűnszervezetek csapdájába. 

Persze a káritasz, a különböző egyházak és segélyszervezetek próbálnak ezen enyhíteni azzal, hogy élelmiszereket, ételt, háztartási cikkeket osztanak azoknak a személyeknek, családoknak, akik ezt igénylik. Sajnos, egyre többen, ahogy erről a segélyszervezetek munkatársai és a híradók is beszámolnak, és a segélyre várók hosszan kígyózó sorából egyre jobban kitűnik.

Tehát egyrészről igaz az, hogy a bűnszervezetek kisebb mozgástérrel rendelkeznek a koronaválság kitörése óta, éppen úgy mint bárki más, de az is igaz, hogy könnyebben toboroznak maguknak tagokat, mert a szegénység, a kiszolgáltatottság, a munkanélküliség mindig a bűnözés felé sodorja az embereket, vagy legalábbis azok egy részét.

Itt Szicíliában minden nap többször is cirkáltak a fejünk fölött helikopterek, hogy ellenőrizzék a lakosság mozgását, és ha kellett, fényképen rögzítették is a gyanús járműveket vagy személyeket. Éppen ezért fel nem foghattam, hogyan lehetséges, hogy nem lepleztek le és számoltak fel egy - egy nagyobb bandát.

Na most, míg ezen morfondíroztam, meg úgy általában a koronavírus és a maffia viszonyán, szépen hozta az idő az aktuális botrányt a témában. Az történt ugyanis, hogy a koronavírusra tekintettel és arra való hivatkozással, hogy a túlzsúfolt büntetés-végrehajtási  intézetek nem tudják garantálni a fogvatartottak egészséghez fűződő jogát, háziőrizetbe engedtek jónéhány olyan személyt, aki szabadságvesztését töltötte különböző börtönökben. Ez hihetetlen felháborodást váltott ki a közvéleményből.

Az egyik ilyen személy, akit így tulajdonképpen "hazaengedtek" az a Franco Cataldo, aki tagja volt annak a bandának, amelyik a 90-es évek közepén rabul ejette a 13 éves Giuseppe Di Matteot, mert az apja, Santino Di Matteo ex-maffiózó együttműködött az igazságszolgáltatással, és így akarták őt egykori társai elhallgattatni. Több mint két évnyi fogság után az akkor már 15 éves Giuseppe Di Matteót fogvatartói meggyilkolták, majd savba mártották a testét, hogy eltüntessék a nyomokat... Csak hogy értsük, milyen kaliberű bűnözőkről van szó.

Az alig tizenöt évesen elhunyt Giuseppe a maffia ártatlan áldozatainak egyik szimbólumává vált, akit mindannyiszor szoktak emlegetni, valahányszor valaki a maffia könyörtelen kegyetlenségére akar példát hozni. Szegény kisfiú neve sajnos a botrány kipattanása óta igen sokszor említésre került, mert az őt fogvatartó elítélt házi őrizetbe engedése volt a legeklatánsabb példája annak, hogy ez az intézkedés mennyire igazságtalan, az áldozatokkal és családjukkal szemben méltánytalan, szégyenteljes, elfogadhatatlan.  Gyakran azt is felemlegetik, hogy Cataldo láncon tartotta Giuseppét saját olívaolajfeldolgozó üzemének egyik helyiségében, hogy ne szökhessen el. Az intézkedések kapcsán megszólaltatták a kisfiú édesapját, Santino Di Matteot is, aki természetesen szintén úgy nyilatkozott, hogy ez egyszerűen felfoghatatlan és elfogadhatatlan. Ő elvesztette a gyermekét, méghozzá azért, mert együttműködött az igazságszolgáltatással, értékes ismereteivel és vallomásaival segítette a bűnüldöző szervek munkáját a Cosa Nostra felderítésében, és most a bűnösök otthon vannak, ez egész egyszerűen minősíthetetlen és igazolhatatlan.

 A 376 nevet tartalmazó listán, amin tehát azok szerepelnek, akiket a mindenkit megillető egészséghez fűződő alkotmányos jogra hivatkozással és a koronavírusra tekintettel háziőrizetbe engedtek továbbá olyan neveket találunk mint a cammorista Pasquale Zagaria, a corleonei maffia körébe tartozó Francesco La Rocca, vagy az életfogytiglanra ítélt killer Antonino Sudato, aki a 90-es évek eleji legvéresebb maffiaháborúkban vett tevékenyen részt.

Az igazságügyminiszter azóta magyaráz és magyarázkodik, és természetesen azzal érvel, hogy a koronavírusra tekintettel vált szükségessé a foglyok elbocsátása a büntetés-végrehajtási intézetekből, függetlenül attól, hogy milyen bűncselekményt követtek el, hiszen a törvény előtt mindenki egyenlő, és ezt az elvet kell érvényesíteni minden esetben.

Nem könnyű összefoglalni mi minden történt ezen a téren, tehát a koronavírus-maffia-antimaffia koordinátarendszerében az ország karantén  alá helyezése óta, de  most mégis megpróbálkozom ezzel, mert ha kiemeljük a gócpontokat, egészen érdekes, de mindenképpen elgondolkodtató kép rajzolodódik ki. Lássuk tehát röviden, mik ezek a gócpontok.

Egészen odáig kell visszamennünk, amikor kitörtek a börtönlázadások március elején, tehát alighogy Giuseppe Conte meghirdette a rendkívüli helyzetet, és vesztegzárat rendelt el az egész országra kiterjedően. A börtönlázadásoknál ugyanis joggal merül föl annak a lehetősége, hogy szervezett volt, és ez különösen a következő pont fényében érdekes.

A következő fontos esemény ugyanis az volt, amikor Bonafede igazságügyminiszter úgy döntött, hogy otthoni őrizetbe engedi a fogvatartottak egy részét, akik között rengeteg a maffiafőnök. Mi ezzel a gond, azon túl, hogy sérti sokak igazságérzetét, amit följebb taglaltam? Nos, szakértők állítják, hogy az ilyesminek mindig üzenetértéke van: a maffia világában azt jelenti, hogy az állam gyenge, nem talál megoldást, nincs elég apparátus, börtön, személyzet, nincs szervezettség, és ez automatikusan azt is jelenti, hogy a maffia erőre kaphat, bátrabban próbálkozhat, hiszen az állam nem tudja kellően ellátni a bűnüldözés feladatát. Ez önmagában elég nagy baj, hogy van egy ilyen szimbolikus jelentősége, üzenete a bűnszervezetek felé.

Azon felül vegyük számításba azt is, hogy ezek a bűnözők nem akármilyen bűnözők, hanem olyan tevékenységet folytatnak és olyan pozícióban vannak, hogy bármikor felvehetik újra a fonalat, magyarul képesek rögtön újrakezdeni a bűnözést. A maffia egyik nagyon fontos eleme, hogy be van ágyazva a környezetébe, a családba, a társadalomba. Ha egy maffiózót kiengedünk a börtönből és visszahelyezzük eredeti környezetébe, kis csápjaival azonnal működésbe lép, és felveszi a régi fonalat.

Ez tehát három érv amellett, hogy miért esztelenség házi őrizetbe engedni ezeket a bossokat. 

Mindezek ellenére az igazságügyminiszter azonban sokáig nem tágított: továbbra is azt hangoztatta, hogy ez a jogszabályoknak megfelelő, jó döntés volt. Szigorú értelemben, technikaliag a jogszabályoknak megfelelő volt, csak éppen egy ország háborodott fel rajta és többszáz maffiózó az otthonában töltheti le a kiszabott büntetését. Természetesen a politikai ellenfelek kapva kaptak az alkalmon, hogy felhasználják a kifogásolt intézkedéseket arra, hogy világgá kürtöljék Bonafede alkmalmatlanságát az igazságügyminiszteri posztra, és politikai tőkét kovácsoljanak az esetből. Ez persze mindig így szokott lenni a politikában.

A baj csak az, hogy valószínűleg most tényleg igaza van a politikai ellenfeleknek. Ugyanis a maffiaellenes harc, vagyis az antimafia az egyik neuralgikus pontja az igazságszolgáltatásnak, sőt az egész olasz társadalomnak. Sajnos egyet kell értenem azokkal, akik szerint ez egy nagyon rossz döntés volt és ebből csak a maffia profitált, amin csak alig-alig változtat, hogy májusban több fogvatartott visszakerült a börtönbe, így a már említett Cataldo is.

De történt itt más is.

Nino Di Matteo palermói bíró, jelenleg a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács tagja, a maffia elleni küzdelem egyik apostola, aki 1993 óta éli az életét állandó testőri kíséret mellett, az egyik késő esti műsorba betelefonálva azt a kijelentést tette, hogy Alfonso Bonafede igazságügyminiszter két évvel ezelőtt felkínált számára két igen fontos posztot azzal, hogy ő maga, Nino Di Matteo dönthet, melyik posztot kívánja betölteni. Az egyik felkínált tisztség a Büntetés-végrehajtási Intézetek Igazgatóságának (olasz rövidítésben DAP) vezetése, a másik a Büntetőugyi Osztály főigazgatói széke lett volna. Nino Di Matteo 48 órát kért, hogy döntését meghozza, ám amikor azonban bejelentette, hogy az előbbit választja, Bonafede visszakozott azzal, hogy mégis kizárólag a másik posztot tudja betölteni, mert egyesek nem néznék jó szemmel, ha az általa választott titulust és jogkört kapná.

Itt ebben az epizódban több kérdés is adódik. Hogyhogy Bonafede 48 óra leforgása alatt meggondolta magát? Kinek a hatására? Kire gondolhatott az igazságügyminiszter, amikor azt mondta, hogy "nem néznék jó szemmel" Nino Di Matteot a Büntetés-végrehajtási Intézetek élén? Ki az, aki az igazságügyminszter kezét is meg tudja kötni, tudja irányítani, akinek a szava többet ér? Miért nem lehetett Nino Di Matteo azon a poszton? Kinek az érdekébe ütközött? és miért nem lehet őt nevén nevezni?

Nem sokkal Di Matteo betelefonálása és beszámolója után ismét csörgött a telefon az élő adást sugárzó tévéműsor szerekesztőségében: ezúttal maga az igazságügyminiszter jelentkezett, és merőben más verzióval állt elő a két évvel ezelőtti epizódot illetően. Szerinte ugyanis Di Matteo maga választotta a másik tisztséget, már rögtön az első alkalommal, és mikor később meggondolta magát, addigra a Büntetés-végrehajtási Intézetek élére már mást jelölt ki.

Ezek után ha azt állítom, hogy olyan lehallgatott felvételek kerültek elő, amelyekben egyes bossok ellenérzésüket és aggodalmukat fejezik ki, ha a DAP élére Di Matteo kerülne, talán már nem is olyan meglepő, igaz? Ugyanis ez történt.

Szóval ott tartunk, hogy a vesztegzár kihirdetése után pár nappal kitörnek a börtönlázadások több intézetben, majd az igazságügyminiszter hazaenged többszáz maffiózót, köztük több, a ranglétra magasabb fokán álló bosst is. Később megtudjuk, hogy annak idején a Büntetés-végrehajtási Intézetek igazgatójának megválasztására kissé  zavaros körülmények között került sor, feltételezhetően bizonyos nyomásra.

Van-e ezek között az események között összefüggés, vagy csak rémeket látunk? összeköthetőek-e ezek a bizonyos pontok a maffia-antimaffia-koronavírus koordinátarendszerében? Kirajzolódik-e valami?

Aki szerint igen, legalábbis ezt sugallta egy nemrég adott interjúban, az éppen Di Matteo, vagyis a DAP élére meg nem választott palermói bíró, aki - ne feledjük - a 90-es évek óta harcol a Cosa Nostra és általában a maffia ellen, tehát nagyjából Giovanni Falcone és Paolo Borsellino bírák meggyilkolása óta, akiknek feltehetően azért kellett meghalniuk, mert rájöttek a politika és a maffia összefonódására.

Szóval ez a több évtizedes maffiaellenes múltra visszatekintő ember nem csak azt állítja, hogy a börtönlázadások szinte egyidejű kitörése egyértelműen szervezettségre utal, és tapasztalata szerint nem azok szokták szervezni, akik aztán a börtön tetején ugrándozva randalíroznak, hanem arra az összefüggésre is rámutatott, hogy a hatóságok elől már 27 éve bújkáló Matteo Messina Denaro - aki jelenleg a Cosa Nostra fejének tekinthető - ilyen hosszú ideig tartó elrejtőzése csak akkor elképzelhető vagy magyarázható, ha ezt valamilyen formában az állam lehetővé teszi.

Hopp.

Vagyis Messina Denaro nem azért nem került még elő, mert ilyen ügyesen bújkál 27 éven keresztül, hanem mert valakinek vagy valakiknek az állam oldaláról ez az érdeke - állítja meglehetősen vakmerőn Di Matteo, aki hangsúlyozta azt is, hogy a véreskezű Toto Riina trónját megöröklő Messina Denaro tudhat a legtöbbet az állam és a Cosa Nostra konkrét összefonódásáról, a 90-es évek merényleteiről és a már említett bírák meggyilkolásáról, valamint azokról a titkokról, amikre Falcone és Borsellino rájöttek, és amiért meg kellett halniuk.

Messina Denaro tehát a kulcs minden összefüggés megfejtéséhez, és ez az ő kezében a legnagyobb ütőkártya, ezért fedezi valaki - egyenesen ezt állìtja Di Matteo.

...Milyen különös, hogy azóta sincs ennek a nyilatkozatnak sem a politikában, sem a sajtóban visszhangja...! Mindenki úgy tesz, mintha meg sem hallotta volna...

A mélyben valami készül.

(A képet a netről szedtem, fordìtás: "A hallgatás...maffia!")