Hányom-vetem magamban a dolgot, és hol arra jutok, hogy alá fogom írni az előszerződést Distefano úrral, hol arra, hogy nem... 

Ezt az előszerződést itt úgy hívják, hogy "preliminare", vagyis "contratto prelminare", és a felek arra vállalnak benne kötelezettséget, hogy egy későbbi időpontban aláírják a fő szerződést, esetünkben az adásvételit. Az eladó vállalja, hogy a tehermentesítés után eladja a vevő részére az ingatlant. Első hallásra a barátok, ismerősök bíztattak, azt mondták, hogy ez a szokásos ügymenet, és hogy belevághatok, alá is írhatom, mert ez rám nézve nem rejt veszélyeket, feltéve persze, hogy megfelel a formai követelményeknek, és a lényeg is benne van. 

Veszélyt mégiscsak az jelenthet, hogy végül könnyen lehet, hogy mégsem sikerül a jelzálogot törölni a házról Distefano úrnak, akár rajta kívül álló okokból, mondjuk még meg is kapom a kötbér árát, már ha ki lehet kötni egyáltalán, de lehet, hogy meg sem kapom, illetve lehet, hogy ki sem lehet kötni, és közben elvesztegetek hónapokat anélkül, hogy valamire jutnék, mert végül nem sikerül még megvenni sem az ingatlant. Tehát időm és energiám bánja, pénzem nem.

Ennek a szerződésnek az aláírása is közjegyző előtt történik.

Egyébként érdekes szó ez a preliminare. Itt ugyebár előszerződést jelent, de van egy olyan jelentése is, hogy előjáték. Na most ha ez utóbbi jelentésből indulunk ki, akkor bizony előfordul, hogy maga az előjáték érdekesebb vagy jobb, mint ami az után következik. Nos, reméltem, hogy ebben az esetben nem erről lesz szó, hanem az előszerződés után megkötjük a várva várt adásvételi szerződést is. És az izgalmak csak az után következnek!

Idáig így okoskodtam, azonban azóta arra jutottam, hogy mégiscsak kockázatos lenne aláírni. Jaj nem tudom,  olyan nehéz eldönteni! Addig hezitáltam, amíg nagynehezen végül kisajtoltam egy külön megbeszélést a közjegyzőnél. Elmentünk hozzá Francescoval egy kötetlen beszélgetésre, és ott feltettem a kérdéseimet. Kiderült, hogy nem voltak alaptalanok az aggályaim. Először is ki lehet kötni kötbért a szerződés nem teljesítése esetére, de ez nem vonatkozik arra a korántsem valószínűtlen esetre, ha a bank dönt úgy, hogy nem törli a zálogjogot. Vagyis csak abban az esetben illet meg a kötbér, ha az eladó meggondolja magát.

Ebből az következik, hogy teljesen feleslegesen kötném le magam hónapokra, hiszen semmiféle garancia nincs arra, hogy a zálogjog lekerül, és hogy megköthetem az adásvételit, mert még az a hajtóerő sincs, hogy mindenképp legalább a kötbér az enyém lesz, hiszen ez csak akkor következne be, ha Distefano úr meggondolná magát. Ám ha rajta kívül álló okból nem kerülne sor az adásvételi megkötésére, akkor nem kapnék egy fityinget sem.

Ezt egyébként elég nehezen sikerült Francescoval megértetnem, olyannyira, hogy még ezek után is akart az eladóval tárgyalni, pedig nekem már ekkor napnál világosabb volt, hogy csak az időnket vesztegetjük. Másnap tárgyalás az eladóval vagyis Distefanóval, a közjegyzővel, Francescóval és velem. 

Hát, nem volt könnyű menet, mert egyfolytában arról győzködtek, hogy én ezzel nem vesztek semmit, nekem ebbe nem kell pénzt beletenni, majd csak akkor, amikor megvalósul a tényleges adásvételi szerődés, addig egy forintom sem bánja. Az rendben van, csak nekem az a kérdésem továbbra is, hogy én miért járok jól ezzel az előszerződéssel. Minek kössem le magam, amikor jelzálog nélkül is lehet házat venni? Pestiesen szólva nekem ebben mi a buli? Hát elvileg azért - érvelnek rendületlenül -, mert akkor a bank könnyebben és gyorsabban távolíthatja esetleg el a mindnyájunkat bosszantó zálogjogot.

Hát, de mi van ha nem ettől függ? Mert szerintem nem ettől függ. Akkor meg az a helyzet áll elő, hogy teljesen feleslegesen kötöttem le magam hónapokra - érveltem én. De mintha meg sem hallottak volna, egyre csak azt hajtogatták, hogy nekem ez nem kerül semmibe. Elég kemény egy tárgyalás volt, és valahogy kínban éreztem magam, a kerékkötő kellemetlen szerepében tűntem fel, aki érthetetlen módon csak akadékoskodik, pedig ő hajszolta fel a házat, ő akarta mindenáron pont ezt az ingatlant megvenni, akkor meg min matekozik még mindig.

Elég zavarba ejtő egy helyzet volt, főleg úgy, hogy Francesco - bizonyára naivitásból - szintén Distefano érveit hajtogatta. Talán még a közjegyző volt a legsemlegesebb, inkább csak hümmögött, és hagyta, hogy lejátsszuk a meccset, ha volt feléje kérdés, akkor válaszolt. Nem egyszerű az ember lányának, amikor szemközt vele egy minden hájjal megkent szicíliai üzletember, miközben mellette "segítségül" a világ legnaívabb embere áll.

Na, egy szó mint száz, megállapodtunk, hogy két nap múlva aláírjuk az előszerződést, én belementem, mert lyukat beszéltek a hasamba, de közben már a fejem fölött egy kis felhőben megjelent, hogy még aznap felhívom Distefanot és lemondom a szerződéskötést.

Így is történt.