-          Matteo Messina Denaro vagyok – felelte a rendőrnek a személyazonosságát firtató kérdésre a hatóságok elől 30 éve bújkáló maffiafőnök, zsebében egy bizonyos Andrea Bonafede nevére kiállított hamis okmánnyal.

Január 16-án reggel fél tízkor Palermóban a Maddalena nevű magánklinika egyik bejáratánál játszódott le a fenti jelenet, majd ezután letartóztatták Matteo Messina Denarót, a szicíliai maffia egyik legjelentősebb, ezideig regnáló vezérét, Olaszország legkeresettebb bűnözőjét, a „superboss”-t, ahogy az olasz sajtóban nevezik, „U siccu”-t (jelentése a Szikár), ahogy a maffiózók emlegették egymás közt szicíliai dialektusban.

„Kézre kerítettük az 1992-93- as merényletek utolsó jelentős felelősét” – jelentette ki Palermó Főügyésze, Maurizio De Lucia, aki a nyomozást vezette.

Ez a mondat egyszerre mutat rá az esemény történelmi jelentőségére és annak tragikus voltára is: immár 30 éve próbálja az olasz állam, jobban mondva az államnak a maffia ellen elkötelezetten, elkeseredetten, ám eltántoríthatatlanul küzdő része felgöngyölíteni a maffia által elkövetett bűncselekmények pontos dinamikáját, megtalálni az összes felelőst, és ezzel együtt felszámolni a Cosa Nostrát, a maffiát és a szervezett bűnözést úgy általában.

Matteo Messina Denaro apja, a castelvetranoi maffiafőnök Ciccio hűséges szövetségese volt a corleónei klánnak és az azt irányító Toto Riinának, aki a szicíliai maffia, a Cosa Nostra kupolájának a csúcsán helyezkedett el évtizedekig. Matteo apjától ezt a szövetséget mint örökséget vette át, a Cosa Nostra egyik legfontosabb vezetőjévé válva.

A most hatvanéves Messina Denaro 1993-ban, azaz harminc éve kezdte meg a hatóságok elől való elrejtőzést, - így tehát szó szerint fél életét bujkálással töltve -  amikor is egyik barátnőjének, Angelának írt levelében mintegy bejelentette „visszavonulását” nem sokkal a maffia által elkövetett római, milánói és firenzei véres merényletek után: „Hallani fogsz rólam” – írta, gyakorlatilag előrevetítve a nyomozások eredményét -, „úgy fognak lefesteni, mintha maga az ördög lennék, de ez mind hazugság”.

A maffiafőnököt többtucat gyilkosságért, valamint az 1992-es merényletek elkövetésében való részvételért, amiben Giovanni Falcone és Paolo Borsellino bírák is életüket vesztették, továbbá az 1993-as milánói, firenzei és római merényletek elkövetőjeként életfogytiglani börtönre ítélték. Annak az egész országot megrázó gyilkosságnak is őt tekintik a fő felelősének, aminek egy tizennégy éves fiú, Giuseppe Di Matteo esett áldozatául, miután elrabolták,  két éven keresztül fogva tartották, majd megfojtották és sósavba mártva eltüntették a holttestét. Giuseppe Di Matteo annak az exmaffiózónak, Santino Di Matteonak volt a fia, aki miután kilépett a maffia kötelékéből úgy döntött, hogy kollaborál az igazságszolgáltatással, ezért az akkori maffianőnökök, többek között Messina Denaro úgy határoztak, hogy a fia elrablásával próbálják elhallgattatni Di Matteot, illetve elérni azt, hogy visszavonja a vallomását, majd amikor nem értek célt, végül a fiú megöléséről döntöttek.

Természetesen az esetnek óriási médiavisszhangja volt, és a tragikus sorsú kisfiú az egyik szimbólumává vált a maffia ártatlan áldozatainak és magának a maffia elleni küzdelemnek. Valódi fordulatot jelentett az ő tragédiája, valamint a bírók, rendőrök, hatósági személyek ellen elkövetett merényletek, hiszen ezzel végleg le kellett számolni azzal az addig nagyon széles körben elterjedt hittel és romantikus képpel, hogy a maffiának van jó oldala is, hogy ahol muszáj, ott pótolja az állam hiányosságait, hogy segít az embereknek, ha bajba jutnak, hogy a gyermekeket és a nőket nem bántja, valamint a maffiát mindig is övező, azt jobb színben föltüntető, ehhez hasonló tévhitekkel. Ezek után nem állíthatta senki széles mellénnyel, hogy a maffia „segít a szegény embereknek”. Ott volt egy két évig rabláncon tartott kisfiú, akit végül kegyetlenül meggyilkoltak és sósavba mártottak.

Ekkor sokak szeme előtt felszállt a rózsaszín köd, és maradt a véres valóság.

Éppen ez a közvéleményben is bekövetkezett változás volt az, amely többek között a maffia új korszakához vezetett: a 90-es évek végétől kezdve a maffia stratégiát váltott. Már nem a véres leszámolások jellemezték, hanem egyre inkább a gazdasági szereplőkkel, a turizmussal, a civil szereplőkkel és a politikával való csendes, ám annál alattomosabb és ártalmasabb összefonódás.

Ez a korszakváltás pedig Matteo Messina Denaro nevéhez kötődik, aki így egyrészről folytatója a Toto Riina által kiépített hatalomnak, másrészről továbbfejlesztője is annak: kiterjesztette, aktualizálta, a modern időkhöz igazította, ezzel pedig életben tartotta és a 21. századba átvezette a szicíliai maffiát.

Ennek fényében joggal mondhatjuk, hogy az ő elfogása Olaszország életében egy óriási jelentőségű pillanat, és érthető az egyes olasz városokban, mint például Palermóban, Castelvetranóban a hír hallatán spontán kitörő örömünnep is.

Érdemes azonban felfigyelni már most a fanyalgó és kétkedő hangokra is. Nem mintha igazat adnék nekik abban, hogy ez a bűnüldöző szervek áldozatos munkájával elért hatalmas eredmény nem ad okot egy pillanatnyi örömre sem – nem, ezzel személy szerint nem értek egyet.

Inkább azért hallgassuk meg a kritikus hangokat, mert fontos kérdésekre irányítják rá a figyelmünket, és valószínűleg megmutatják azokat a témákat, amikre a továbbiakban a nyomozás, és a társadalmi diskurzus fókuszálni fog.

Ezek a kritikus hangvételű kérdések például úgy hangzanak, hogy „Hogyhogy 30 év után?” „Hogyhogy Palermóban?” „Ki volt a kísérője, aki elvitte autón a klinikához?” „Ki tudott a kilétéről a klinikán? Senki? Tényleg senki?” „Ja, hogy daganatos beteg, kemoterápiára járt a klinikára? – Akkor nyilván egy héttel ezelőtt átadta az utódjának a stafétabotot egy Cosa Nostra gyűlésen, és már meg is van, hogy ki áll a Kupola élén. Semmi sem változott.”

Ezek a kérdések mind arra utalnak, hogy egyrészt sokkal hamarabb is kézre keríthették volna Olaszország első számú bűnözőjét, illetve arra, hogy valószínűleg olyan kiterjedt és olyan potens védőhálóval rendelkezett Messina Denaro, ami arra enged következtetni, hogy a legmagasabb körökben is voltak támogatói, illetve hogy a társadalmi közeg a mai napig lehetővé teszi, hogy elrejtőzzön a hatóság szemei elől, miközben gyakorlatilag ott van mindenki szeme előtt.

Lehetséges, hogy senki nem ismerte fel őt ezalatt a harminc év alatt? Vagy - ahogy a kétkedők sugallják - ez csak úgy lehetséges, hogy mind a mai napig nagyon erős a társadalmi beágyazottsága a maffiának, és ezzel együtt a társadalom által való elfogadottsága is.

Ez sokak félelme, és éppen ezért vallják egyre többen, hogy a maffia elleni harc legelsősorban kulturális harc: az iskolákban kezdődik, a fejekben kezdődik, az évszázados rossz minták következetes átírásával kezdődik, amíg ez nem történik meg, addig a következő Toto Riina, Bernardo Provenzano vagy Messina Denaro is évtizedekig bújkálhat a hatóságok elől. Riina 23 évig, Provenzano 38 évig, Messina Denaro 30 évig kerülte el a büntetés-végrehajtást, és mindegyikőjük Szicíliában, szülőföldjéhez közel töltötte a letartóztatásáig tartó évtizedeket.

Azt a kérdést pedig, hogy fog-e beszélni valamiről, lerántja-e a leplet 30 évvel ezelőtti titkokról, amik azokhoz a szörnyűséges merényletekhez köthetők, közelebb jutunk-e az igazsághoz, ami után az áldozatok hozzátartozói és velük együtt mindenki oly régóta vágyik – nos ezt a kérdést egyelőre alig valaki feszegette, valószínűleg mert teljesen illuzórikus elképzelés.

A letartóztatásról szóló, a nyomozást végző szervek által tartott sajtótájékoztatón az derült ki, hogy a nyomozás legfontosabb alappillérét a lehallgatások jelentették, tehát nem bejelentés volt a nyomravezető. Arra az újságírói kérdésre, hogy mióta tudták, hogy Messina Denaro van az Andrea Bonafede név mögött, akinek a nevére kiállított hamis személyi igazolvánnyal részesült éveken keresztül különböző egészségügyi szolgáltatásokban a maffiafőnök, a Palermói Főügyész úgy válaszolt, hogy egészen a letartóztatás reggeléig nem tudták biztosan, hogy Messina Denaroról van szó. Egy hipotézis volt, de az utolsó pillanatig nem lehettek biztosak benne. Az őt kísérő személyt is letartóztatták, akiről annyit árulhattak csak el a sajtótájékoztatón, hogy egy szintén Castelvetranoból származó személy, aki olajbogyó-kereskedelemmel foglalkozik és büntetlen előéletű.

A miniszterelnök Giorgia Meloni szintén hatalmas győzelemnek nevezte Messina Denaro letartóztatását, azonban sietett hozzátenni, hogy ez pusztán egy nagy csatában vívott győzelem, de nem a háború végét jelentő végső győzelem, hiszen a maffia jelensége és a maffia elleni harc ezzel nem ért véget.