Nos, íme hát válaszúthoz érkeztem. Vagy gőzerővel folytatom a házkeresesést, és haladok tovább a megkezdett úton a panzió kiépítése felé, vagy meghátrálok, gyáván megfutok, és csak magamnak veszek lakást. Persze ahhoz is kell nézelődni, hirdetéseket bújni, házakat felkutatni, csak az sokkal egyszerűbb, mert akkor kizárólag a magam igényeire kell odafigyelni.

Az sem egyszerű ám. Ahhoz megtalálni a megfelelőt, valószínűleg felújítani, szépen berendezni. Nyilvánvaló, hogy akkor más szellemben kell hozzáállni mindenhez, nem kell feltétlenül tökélyre törekedni, és nem kell a vendéglátás és a vendégek szemüvegén keresztül nézni a dolgokat. Lehet, hogy szórakoztatóbb is: hiszen szabadabb lehetek, kreatívabb, szárnyalhatok, elengedhetem a fantáziám. 

Múltkor jártam egy olyan panzióban, aminek irtóra tetszett a stílusa: egyszerű berendezés, kevés szín, de mégis melegséget, otthonosságot sugárzott. Terméskőfalak, boltívek, a padló "pece": ez a sötétbarna, már-már fekete lávakő, amit régen használtak, és amit én annyira szeretek. Egyszerre sötét, és mégis puha szín ez, ahol minden kövön kicsit másképp törik a fény, néhol fényesebb, néhol kicsit mattosabb, ezzel adva természetességet a padló látványának, hiszen maga a természet ilyen változékony. Csak a régebbi épületekben láttam ilyen lávakövet idáig, tehát a háború előttiekben, de állítólag újabban kezd ismét divatba jönni, és a mai házakba is igyekeznek becsempészni, ezzel egy kis régies hangulatot varázsolva az otthonokba.

Attól tartok, ezt a pece-követ újonnan beszerezni ma már drága mulatság, de ha sikerül egy régebbi építésű házat találnom, akkor ott előfordulhat, hogy eleve van.

Én is a fenti panzióhoz hasonló stílusban képzelem el az új lakomat. Egyszerű, letisztult belső terek, meleg színek, lehetőleg minél több természetes anyag, semmiképpen sem telezsúfolni tárgyakkal, de ne legyen ürességérzete az embernek, mint egy kongó szállodában, hanem mégis otthonosságot sugározzon. Nincs ellenemre egy-két antik darab: gyertyatartó, lámpa, egyéb jópofa régi elem, de nem zárok ki egy-egy ötletes modern tárgyat sem, ami magához vonzza a tekintet. A falakon inkább festmények, mint fotók. És persze növények, hogy lélegezzenek, éljenek a szobák.

Számomra elengedhetetlen egy kis zöld jelenlét ott, ahol emberek élnek. Megfigyeltem, hogy a legsilányabbul, legszerényebben berendezett lakást is fel tud dobni néhány növény, és ez megfordítva is igaz: hiába a siki-miki, flancos, vagy akár a valóban elegáns, jóízlésű kialakított lakás, egy idő után mindig elkezd bennem mocorogni valami... egy furcsa hiányérzet...mi is hiányzik, mi is hiányzik? - kérdezem ilyenkor magamtól... hopp, megvan! hát a növények! Nincs növény!

...Persze ezzel már nagyon előreszaladtam az időben, pedig előbb még meg kell találnom a házamat, ami valahol már epedve vár rám, csakis énrám...

Miközben így mélázgattam arról, hogy mi volna jó és mi nem, jött a hír, hogy Distefano úr jelentkezett: az egyik jelzálogot sikeresen eltávolította a házról. A másik levétele is folyamatban van, de az még ott éktelenkedik a tulajdoni lapon, sajnos. Francesco szerint ez utóbbi a nagyobb falat, tehát annak levétele több ideig fog elhúzódni... De vajon meddig? Valószínűleg több hónapig. És én azt kivárjam? Vagy ne?