A maffiának mint minden rossznak ezer és ezer arca van. Ez az alattomos szörnyeteg ügyesen alkalmazkodik a körülményekhez, a korhoz, amiben élünk, az emberek szokásaihoz, az adott ország kereskedelméhez, a főbb és mellékesebb gazdasági ágakhoz, legalantasabb ösztöneinkhez vagy éppen rafinált igényeinkhez, követi a társadalmat mint az árnyék, ha kell, rugalmasan visszapattan, mint egy gumilabda, máskor láthatatlanul behálóz, szüremlik, mint a köd, már-már azt hinnénk, hogy valamit tisztán megőrizhetünk, amikor hirtelen megsejtjük, hogy ide is, oda is bekígyózott, befurakodott, betüremkedett; mint a hínár felbukkan, vagy tagjaink közé kúszik és észrevétlenül körbeteker, sikamlósan és hideglelősen a bőrünkhöz ér, ránktapad, és ezután még akkor is érezzük jelenlétét, ha leráztuk magunkról, és iszonyodva továbbevickéltünk.

 Egyszóval a maffia mindenhol felüti a fejét, ahol pénzt szagol. Persze ahol pénz van, ott különböző érdekcsoportok is vannak. És ahol érdekcsoportok vannak, oda kicsit lassabban, kicsit nehézkesebben bár, de odasunnyog a politika is. Így találkozik a kettő: a maffia mint villámgyors ragadozó lemarcangolja a préda legjavát, de nyomában ott sompolyognak a politikusok, mint éhes hiénák, hogy a konc maradékán osztozzanak.

 Itt Szicíliában, ahova a maffia gyökerei nyúlnak, és ahol a látszat ellenére még mindig él és virul, még ha nem is olyan mértékben mint mikor virágkorát élte, a Cosa Nostra, a Stidda, sőt a 'Ndrangheta, azaz a calabriai maffia is működik. A tevékenységi körök igen színes palettán mozognak úgy mint drog-, fegyver-, emberkereskedelem, prostitúció: ezek a hagyományos területek.

 A szakértők szerint ugyanakkor egyre inkább áttevődik a súly a vállalkozói és építőipari szférára. Már nem látunk véres leszámolásokat - Szicíliában legalábbis -, lövöldözős jeleneteket a hírekben, de nem azért, mintha a maffia megszűnt volna létezni, hanem azért, mert mások a módszerei. A felszínen nem a kegyetlen arcát mutatja, sokkal kifinomultabb és rafináltabb, a leszámolás, a gyilkosság csak az ultima ratio, ami azért ott lebeg mindenki feje fölött mint Damoklész kardja. Ez azt jelenti inkább, hogy már olyannyira olajozottan működik a gépezet, hogy elég csak finoman utalni valamire, vagy megjelennie egy személynek vagy névnek, és mindenki szerényen visszahúzódik vagy átadja helyét a nála potensebb személyeknek. Erre jó példa a mezőgazdaság körében kiírt pályázatok esete a Nebrodi Parkban, ahol a látszat szerint minden törvényesen működik, hiszen meghirdetnek egy pályázatot, szépen, szabályosan, arra többen jelentkeznek, vagy van úgy, hogy csak egy cég jelentkezik, és az elnyeri a jogot a gazdálkodásra, majd megkezdi a működését. De ez csak kívülről néz ki így. Valójában a legtöbbször az történik, mint megtudtam egy maffiával foglalkozó riportfilmből, hogy a cégek, a gazdálkodók, amikor meglátnak egy bizonyos nevet, akkor tudják, hogy ők nem nyerhetnek, sőt, jobb, ha nem is jelentkeznek, ha nem akarják, hogy felgyulladjon az üzemük vagy a házuk vagy az autójuk egy szép napon. Tehát meglátják, hogy mondjuk M. család vagy R. család tagja jelentkezett a kiírt pályázatra, és pontosan tudják, hogy ez a név mit takar. És onnantól eszük ágában sincs jelentkezni a meghirdetett pályázatra, így aztán a maffiaközeli cég versenytárs nélkül marad, és megnyeri a kiírt pályzatot, vagyis a pénzt. Ez van amögött, amikor azt lájtuk, hogy csak egy személy jelentkezik egy adott pályázatra, vagy amikor hirtelen mindenki visszavonja a nevezését, egy kivételével. Ezt a Nebrodi Parkról készült riportfilmben hallottam, de biztosra vehetjük, hogy más területen is hasonlóan működik a gépezet.

 Itt Ragusában, amikor a kikötőt építették, ami szintén egy nagyberuházás, akkor akörül is voltak botrányok. Aztán valahogy elcsitultak a hullámok. Nem tudok róla, hogy valaki börtönbe került volna vagy valaki különösebben megütötte volna a bokáját. Szicíliában a hulladékkezelésre is ráépült a maffia, és a szélerőművekre is. Hogy ezeknek egy része kiderül, az az esetek többségében nemigen változtat a helyzeten: van, akit lecsuknak, de a többség valahogy megússza. Vannak ügyek, amikről hónapokig szólnak a híradások, aztán hirtelen, mintha elvágták volna: csönd veszi körül, és az emberek szép lassan megfeledkeznek róla. Ilyenkor sejtésem szerint vagy az történik, hogy a felelősségre vonás teljességgel elmarad, vagy az igazságszolgáltatás útvesztőiben valahogy elsikkad, majd végleg elévül az ügy.

 Néhány évvel ezelőtt óriási botrányt okozott az ún. "assenteismo", azaz a közigazgatási hivatalokban, önkormányzatoknál dolgozók hiányzása, pontosabban az a jelenség, hogy az ott dolgozók bejelentkeznek a munkahelyükön, de effektíve nem veszik fel a munkát, hanem a hivatalos intézményeken kívül töltik a munkaidejüket: van, aki a tengerparton üti el az idejét, van, aki ügyes-bajos dolgokat intéz, gyereket oviba visz, bevásárol, fodrászhoz megy, de olyan is akad, aki feketén végez másodállást a rendes munkaideje alatt. Rengeteg hasonló ügyet feltárt a rendőrség, általában rejtett videokamerák segítségével, amelyek rögzítették, ahogy egy-egy dolgozó több személyt beléptet a kártyák segítségével, akik valójában jelen sincsenek. Sokszor kiderül a felvételekből, hogy ezt a műveletet felváltva végzik egymás között a munkatársak, tehát beosztják egymás között, hogy ki a soros, aki beléptet mindenkit, és másnap viszonozza neki a szívességet egy másik kolléga.

 Nemrég tudtam meg valakitől, hogy ezekben az ügyekben alig történt végül felelősségre vonás, pláne elmarasztaló ítélet. Rengeteg hasonló csalást lepleztek le, bemutatták a tévében, és valahogy mégis minden érintett megúszta. Valójában nem néztem utána, hogy született-e egyáltalán bármilyen ítélet, de el tudom képzelni, hogy el sem jutott még odáig a bürokrácia fogságában vergődő igazságszoltatás, hogy ítélet születhessen.

 Ezen túl pedig azért is említem fel ezt az esetet, mert roppant jellemző az olasz viszonyokra: óriási botrány, mediatizálás, hírözön, majd egyik napról a másikra semmi hír róla, és az emberek szép lassan elfelejtik, vagy naívul azt hiszik, hogy minden ment a maga útján, és a csalókat felelősségre vonták...de nem: kiderül, hogy szép csendben mindenki megúszta, és többet nem is esik szó róluk, és csak reménykedhetünk, hogy nem kezdik újra a csalást. (De miért ne kezdenék, ha hajuk szála sem görbült?)

 Ez csak egy példa a sok közül. Példa arra, hogy milyen az olasz mentalitás. Hogy mekkora csinnadratta van valami botrány körül, aztán mégis milyen könnyen meg lehet úszni a legnagyobb otrombaságokat is... Ismerős? Lehet, hogy valaki most azt gondolja, hogy ez Magyarországon éppen így van. Lehetséges, de nem ilyen mértékben, nem minden esetben, és nem folyamatosan. Olaszországban tényleg az az érzése az embernek, hogy ha valaki igazán magas pozícióban van, az sosem bukhat túl nagyot, még akkor sem, ha a legnagyobb disznóságokat követte is el... Legfeljebb egy kis időre háttérbe szorul, hogy ne beszéljenek róla egy ideig...Aztán megint felbukkan, mintha mi sem történt volna.

 Sokszor szokták tőlem kérdezni, hogy mennyire jelenik meg napi szinten az emberek életében a maffia, hogy én milyen sűrűn találkozom a jelenséggel, mikor és hogyan válik tetten érhetővé. Ha a mentalitást veszem, ami az egésznek a melegágya, akkor elég sűrűn. Gyakran az emberek azt keresik, hogy ki mögött ki áll, milyen nagyobb hatalom áll egy személy mögött. Egy sor dolgot csak úgy lehet elintézni vagy meggyorsítani, hogyha valaki "raccomandato", azaz ha valaki potens személytől "ajánlása" van.

 Sosem felejtem el szicíliai ismerősöm felháborodását, amikor elmesélte, hogy 10 év távollét után, amit Észak-Olaszországban töltött, visszatérve szülőföldjére próbált volna egy szicíliai hivatalban elintézni egy ügyet, és azt kérdezték tőle, hogy ismer-e valakit a hivatalban. Ismerősöm azt hebegte megrőkönyödve, hogy nem: ő egy állampolgár, aki szeretne elintézni valamit. Ez az ismerősöm tíz évet élt távol szülőhazájától, Szicíliától, de úgy látszik, ez elég volt ahhoz, hogy elszokjon saját földijei mentalitásától.

Ezt a kis epizódot csak azért mondtam el, hogy érthető legyen, hogy mit értek az alatt, hogy a maffiához kell egyfajta mentalitás, ami az emberekben él, különben nem működne. Nem az a maffia, hogy megkérdezi tőled az ügyintéző, hogy van-e ismerősöd a hivatalban. Nem. Ez csak a humusz,a táptalaj, ami szükséges ahhoz, hogy a maffia mint egész fennmaradjon.

 Nem véletlen, hogy ma már a maffiát sem "mafia"-nak nevezik, hanem egyre inkább "sistema"-nak, azaz "rendszer"-nek. Ez egy teljes gépezet, ami sok embert mozgat meg és igényel minden szinten. Ha nem lenne ez a fajta mentalitás, ami az emberi természetből fakad, hogy keressük a gyorsan megkereshető sok pénzt, hogy a kiskaput preferáljuk a bürokratikus útvesztő helyett, hogy szeretjük, ha egy potens személy a hónunk alá nyúl, miközben a többiek várnak a sorukra, akkor a maffia megszűnne létezni egy fél pillanat alatt. Mert olyan könnyű, amikor  csak oda kell szólni telefonon valakinek, és máris elintéződik a hivatalos ügy, elsimul egy kis ránc, aláírás kerül egy papírra... Aztán legközelebb lehet viszonozni a szívességet, és így tovább és így tovább.

 Az is olyan könnyű, amikor csak figyelni kell egy ablakból, hogy jönnek-e rendőrök, és ha igen, akkor egy füttyjelet leadni, és ezért a pár órás szolgálatért annyi pénzt kapni, amennyiért mások hetekig gürcölnek. Aztán olyan könnyű kicsit továbblépni és már nem csak figyelni, hogy jönnek-e rendőrök, hanem egy-egy csomagot átadni, pár másodperc az egész, és ezért még sokkal több pénzt kapni. Olyan egyszerű mindig csak egy picivel feljebb lépni a ranglétrán egy picivel nagyobb feladatért, és persze egyre több pénzért. A bökkenő ott van, hogy az egyre magasabb szintek észrevétlenül egyre magasabb kockázatot is jelentenek, no meg az, hogy nem lehet visszafordulni. Illetve lehet, csak akkor az az életedbe fog kerülni. A Camorra, a 'Ndrangheta, a Cosa Nostra nem felejt és nem bocsájt meg. Így sodródnak bele gyerekek, tinédzserek olyan helyzetekbe, ahol a választás vagy továbblépni és egyre nagyobb részt vállalni a maffia tevékenységében, vagy visszafordulni, de az a biztos halált jelenti. 

 De az elején minden olyan könnyű. Csak nézni kell és olykor füttyenteni egyet.

 Érdekes eset a szélerőművek esete is Szicíliában. Tavaly pattant ki a botrány, aminek a mostani állás szerint az eredménye az lett, hogy Vito Nicastri ellen indult büntetőeljárás, és az ügyészség 12 év szabadságvesztés kiszabására tett javaslatot ellene. Mint a nyomozás során kiderült, Nicastri közel áll ahhoz a Messina Denarohoz, aki idestova 14 éve bújkál a hatóságok elől, és aki feltehetőleg átvette a Toto Riina halála után megüresedett trónt a Cosa Nostra élén, bár erről a tényről megoszlanak a vélemények. Nem kevesebbel gyanúsította meg az ügyészség Vito Nicastrit, mint hogy Messina Denaro bújkálását ő finanszírozta. Ha ez bebizonyosodik, akkor az egyben azt is jelentheti vajon, hogy a nyomok elvezetnek majd a hírhedt maffiavezérhez is? Vagy ez azért nem ilyen egyszerű?

 Olaszországban a szélenergiát hasznosító erőművek több, mint 10000 MW energiát termelnek évente, aminek 91%-át a déli megyék adják: Szicília termeli a második legtöbb szélenergiát és itt található a harmadik legtöbb szélerőmű (875) a megyék közötti összehasonlításban. 

 Vito Nicastrit már régóta úgy emlegetik mint a "szélerőművek királyát", amely első látásra hízelgő nevet nem más, mint a Financial Times adta neki. A business volumenét mutatja, hogy közvetlenül azelőtt, hogy a botrány kirobbant volna, hivatalosan bejelentették, hogy egy több mint 15 milliárd eurós projektről van szó, ami közel 500 000 fő foglalkoztatását irányozza elő a következő 10 évben. Hova fog ez a sok pénz vándorolni, ha zöld utat kap a projekt? 

"A szélenergia pénzt visz a nagy pénzügyi befektetőknek, akik nem még csak nem is szicíliaiak, és azon kívül még el is csúfítja a látképet" - nyilatkozta Raffaele Lombardo, Szicília volt kormányzója, aki ezzel a kijelentésével egyértelműen a szél-business ellenzőjeként pozícionálta magát. De nem csak esztétikai szempontból szúrhatja a szemét sokaknak az erőművek látványa. Vito Nicastri bizonyítottan a Messina Denaro érdekeltségi köréhez tartozik, az ún. castelvetranói maffiához. Az egyik "pentito" (a maffiamúltját megbánó és rendőrséggel együttműködő személy) Lorenzo Cimarosa azt állította valamelyik vallomásában, hogy annak idején a Cosa Nostra fejének pénzzel teli zsákot juttatott el Michele Gucciardin keresztül, aki közismerten az ő jobbkeze és szintén "uomo d'onore", magyarul maffiafőnök.

A nyomozás során kiderült, hogy Nicastri a maffia rendelkezésére bocsájtotta a cégeit, hogy azokon keresztül mossák tisztára a piszkos pénzt. Mivel Nicastrinak volt már dolga a hatóságokkal, és vagyonának egy részét el is kobozták néhány évvel ezelőtt, nem kevesebb mint 1,3 milliárd eurót, éppen ezért a harctérre egy eladdig feddhetetlen közkatonát küldött, Paolo Aratát, aki '94 és '96 között képviselő volt, és így szert tett magas körökbeli ismeretségekre. Ő volt az, aki a választási kampányban kidolgozta Matteo Salvini alternatív energiára vonatkozó programját és ő kapcsolta be a vérkeringésbe Armando Sirit , a Közlekedési Minisztérium helyettesd államtitkárát, aki a nyomozás mostani állása szerint ígéretet kapott volna 30000 euró kenőpénzre annak fejében, hogy nyomást gyakorol a politikai döntéshozókra annak érdekében, hogy zöld utat kapjon a projekt.

Egyébként a szélenergia ügye is valahogy kikerült a gyújtópontból az utóbbi időben, ahhoz képest, hogy mekkor botrány volt tavaly. Csak remélni tudom, hogy az eljárás, a nyomozás megy a maga útján, ezért a hallgatás, és majd egy napon arról tájékoztatnaka hírműsorok, hogy elítélték a felelősöket.

Ez az eset egy kiváló koncentrátuma annak, amit maffiának nevezünk : minden benne van, ami a kell hozzá. Sok pénz, nagyberuházás, ami a felszínen legális, sőt hasznos is, hiszen alternatív energia, kapcsolatok a Cosa Nostrával, összefonódás a politikával, kenőpénz, korrupció, de benne vagyunk mi, kisemberek is a közömbösségünkkel, azzal, hogy hagyjuk magunkat félrevezetni, mindig csak épp arra figyelünk, amit a média épp elénk tálal, és aztán gyorsan felejtünk.Nos, a helyzet az, hogy ha Vito Nicastri a szélkirály, akkor elmondhatjuk, hogy mi, közemberek kis szélkakasok vagyunk. Erre-arra fordulunk, amerről a szél fúj. Ha a média elénkrank egy óriási botrányt, felkapjuk a fejünket, zúgolódunk, felháborodunk, aztán éljük tovább kis széllelbélelt életünket, és közben az első adandó alkalommal visszaélünk a hatalmunkkal, bármily kicsi legyen is az. Manipulálhatók vagyunk és még csak nem is zavar, hogy mások irányítanak minket.