Ma egy egész jót találtam: hatalmas ház óriási lehetőségekkel. 210 négyzetméter, 3 szintes és van egy kis terasza is, ahonnan azonban jelenlegi állapotában nem nyílik valami egetrengető kilátás, azonban a tető átalakításával lehetne ezen módosítani, szélesebbre tárni a horizontot. Szóval ebben a házban nagyon nagy lehetőségek rejlenek.

Mint megtudtuk az ügynök hölgytől, a tulajdonosok Ausztráliában élnek, és valószínűleg nem nagyon mennek lejjebb az árral, ami most azért elég magasan áll, legalábbis nekem, főleg úgy, hogy azért még kéne a házra költeni, bár elég jó állapotban van.

Aztán megnéztem egy másikat is ma: két nagyon aranyos emberke, egy nénike meg egy bácsika árulja a házát az Ecce Homo barokk templom tőszomszédságában. Amikor megérkeztünk, széles mosollyal vártak mindketten, és rögtön fölvezettek a lépcsőn az első szintre. Ettől persze szörnyű kíváncsi lettem, hogy mi lehet a nulladik szinten, ahonnan előbukkantak a kisöregek. Szép, napos házról van szó amúgy, és ha jól belegondolok, akkor 4 szintes. A legjobb rész a legfelső szint, ahol egy kis veranda is van, és rálátni a város házaira. Aranyosak a másik oldalra nyíló pici erkélyek is, ahol szinte az az érzése az embernek, hogy átugorhat az Ecce Homo egyik kupolájára, és odaállhat az évszázadok óta rendíthetetlenül a város fölé magasodó, tekintélyes kőszobrok mellé. Érdekes, hogy amikor harangoztak, az valahogy diszkréten hangzott, nem volt zavaróan hangos. Azt hittem, ilyen közelről meg lehet süketülni az Ecce Homo szomszédságában, de meglepően kellemes, szinte távoli a hangzása. Nem is tudom,  összességében valahogy kicsit szedett-vedett lak ez, de nem zárom ki gondolatban egyelőre.

Amit ma még láttam, azt úgy hívjuk Francescóval, hogy a "fecskés ház", mert az egyik szinten antik padlócsempe van, a háború előtti típusú, és fecskéket ábrázol, ami nagyon különleges, még ilyet nem láttam. Terasza is van. Egy nagyon helyes idős bácsi mutatta be a házat a kisunokájával. "Ide születtem, itt nőttem föl"-, mesélte a bácsi széles karimájú kalappal a fején: ez szokatlan volt, mert általában idős urakat coppolában szoktam látni télvíz idején, nem ilyen karimás kalpagban. Kérdeztem, hogy hol volt az ő szobája, felcsillant a szeme, nagy lelkesen mutogatta, hogy hol aludt, hol tanult, irtó aranyos volt. A kisunoka pedig szorosan mellette, sejtelmesen és szünet nélkül mosolygott, illegett-billegett a ruhácskájában. Néha kicsit előreszaladt, de csak azért, hogy utána előzékenyen utat engedjen. Futás közben is mosolygott, láttam.

A terasz tetszett, meg a fecskés padlócsempe is a régi időkből, meg a mesebeli, barátságos manó-lakók is, de mégis valahogy reménykedem, hogy találok kicsivel jobbat, talán szebb panorámával.

Már alig maradt két hét ebből az évből... nem hiszem, hogy megtalálom a házamat még az idén... de holnap új nap!