Háznapló 4. rész
Most vagy soha
Tegnap is és ma délelőtti keresésgélésem nyomán több olyan ingatlanra is bukkantam, amiket egy évvel ezelőtt is kiszúrtam. Jobban megnézve őket, és összehasonlítva a régi jegyzetekkel arra a nagyszerű felfedezésre jutottam, hogy ezeknek az ingatlanoknak lejjebb ment az ára! Méghozzá nem is kicsit, hanem egyes ingatlanoknál jelentős mértékben.
Hoppá.
Persze az ilyenekkel vigyázni kell, érdemes alaposan utánajárni, miért is nem tudták eladni egy éve. Pusztán a piaci helyzet alakulása miatt, tehát mert nagy a kínálat, és kevés a vevő, avagy van valamilyen komoly defekt a ház körül.
Szóval ezeket az ingatlanokat feltétlen meg fogom tekinteni közelebbről, mert ha már azon az áron is tetszettek, akkor most ezen még kívánatosabbnak tűnnek – kivéve ha kiderül valami csalafintaság. Amúgy meg általában is az az érzésem, hogy mintha lejjebb mentek volna az ingatlanárak. Nem tudom, ez egész Szicíliára vonatkozik-e, vagy csak itt ezen a déli szegletén a szigetnek, de az a helyzet, hogy most kell venni házat itt! Most vagy soha!
Stratégiám a következő: összegyűjtök legalább négy öt ingatlant ami egy ügynökséghez tartozik, és beállítok, hogy mutatassák meg azokat, aztán másik ingatlanirodához másik 4-5 ingatlannal, és akkor egy alkalommal több házat is megmutatnak remélhetőleg.
Lássuk, miket találtam, amik szóba jöhetnek:
- van egy nagyon érdekes, ami nagyjából abban a zónában van, amit kinéztem magamnak, tehát az óváros és a város között, jó helyen. Ami különlegessé és vonzóva teszi, hogy itt is régi, háború utáni padlóburkolatok vannak a szobákban, ráadásul mind más! A szobák szép magasak, mármint nagy a belmagasság, itt-ott egy egy boltív. Ami hátrány, hogy túl nagy és bár jó állapotban van, de itt mindent felújítani, az még mintha a vételár duplája lenne mindent összevetve. Pedig ha lenne rá keretem, ez egy jó befektetés lenne. Erre Francesco is felfigyelt, és kíváncsi rá, úgyhogy elmegyünk együtt megnézni.
- Nagyon tetszik egy helyes kis házikó az óvároshoz vezető kanyargós úton, közel a városhoz, ahol már kicsit lejt a völgy felé, és ránéz a dombra, amin ott trónol az óvároska. Szóval itt jó kis kilátás lenne. Hátránya, hogy elég kicsi, 70 nm.
- Bent az óvárosban is van egy aranyos lak, kilátása is van, terasza is van, hangulatosnak tűnik a képek alapján, csak itt gond lehet a már korábban említett parkolási probléma. Az hagyján, hogy én jó messze hagyom az autót esetleg, de a leendő turistáknak ez fontos szempont szokott lenni, hogy közel legyen parkolási lehetőség.
Holnap megyek megnézni ezeket az ingatlanokat, és kiderítjük azt is, hogy nincsenek- e a messzi fönt északon a tulajdonosok, mert abból csak a baj van, mint a legutóbbi esetnél láttuk. Mondanom sem kell, hogy ahhoz a bizonyos ingatlanirodához nem megyünk, ahol olyan pórul jártunk az irodás slendriánsága miatt. Mondtam is Francesconak viszont, hogy szerintem az egy öreg maffiózó, övé a fél város ingatlanja, és nem is érdekli, hogy elvesztett egy esetleges ügyfelet, én mondom, ez másból él, nem az ingatlanokból, azokkal csak úgy legózgat, hanem valami még nagyobb van a kezében… vén maffiózó!