Úgy döntöttem, hogy megosztom Veletek, Kedves Olvasók annak a naplónak a részleteit, amit a készülő házamról vezetek itt, Szicíliában. Még nem az enyém, még meg kell vennem és utána fel is kell újítanom, úgyhogy lesz itt feladat bőven. Íme az első naplóbejegyzés:

"Kicsivel múlt éjfél, így október 23. van, és megint forradalmi lázban égek, mint már többször az életemben ezen a napon: 1989., 2006. és most 2018 október 23. egy újabb fordulópontot jelöl, hiszen megkaptam a ház kulcsait, amiben nem más lakik, mint a jövőm. Onnan jövök éppen, na nem a jövőből, hanem a házból.

Csodás ez az érzés, hiszen most voltam ott először úgy, mintha az enyém lenne, pedig egyelőre csak a foglalóra tettem ígéretet az előszerződésben, tehát jogilag még nem az én tulajdonom. Mégis ideadták az ingatlanirodában a ház kulcsát, hogy el tudjak kezdeni méricskélni, tervezgetni.

Francesco barátom fényképen is megörökítette a nagy pillanatot, amint a kulccsal a kezemben megközelítem a zárat, és felnyitom az ajtót. Az sem rontotta el a helyzet romantikáját, hogy felmosóronggyal, lapáttal, söprűkkel és több tekercs papírtörlővel felszerelkezve érkeztünk, sőt! Ezt inkább amolyan elsősegélynyújtásnak éreztem, hiszen szegény ház hosszú évek, sőt évtizedek piszkát kénytelen magán hordozni, méltatlanul. Borzasztó, hogy milyen állapotban hagyták szegénykét!

Buzgón nekiláttunk a takarításnak, fönt kezdtük a legfölső szinten, ahol a terasz is van meg a kemence. A teraszról persze megint kinéztünk Francescoval, úgy mint akik már érzik a győzelem közeledtét, és a felelősség súlyát, ami majd vele jár, de még nem részegedtek meg ettől, még nem merik szétkürtölni a világnak, még csak ők tudják, hogy így lesz, még csak meglegyintette őket az érzés: milyen lesz, ha övék lesz a vár, ha majd kitűzik a a várra a diadalmi zászlót, egyszóval mint akik fellegek közt járnak. A csodás októberi nap kedvesen és elképesztően, váratlanul melegen csatlakozott a jelenethez, mintegy forrón gratulált, miattunk ragyogott most mindenre és mindenkire, a szemközti lankás dombokra, az alatta húzódó völgyre és a közeli háztetőkre, templomtornyokra, sárga fényt vetve ránk és a világra.

Ilyen hangulatban láttunk neki az első mocskok eltávolításának. A terasz melletti konyhában üvegeket, papírt, fát, katonai öltönyt is találtunk. Hogy miért pont katonai, nem tudom, de annak tűnt keki színével, és Francesco, aki teljesítette hadkötelezettségét ifjúkorában, tehát még ehhez ez is megfelelő szakértelemmel rendelkezik, megerősítette ezt.

A második szinten a falon találtunk egy naptárat: 1983-as. Ebből Francesco levonta azt a következtetést, hogy a háznak utoljára ebben az évben volt lakója, tehát hány éve is? 35, tejóég! A naptáron egyes napoknál ceruzás bejegyzés „1 liter”, „2 liter”, találgattuk, hogy vajon miből: bor? olaj? tej?

De nem ez volt a legrégebbi nyom, ami előkerült a házból. A legalsó szinten, amit én garázsnak szeretnék átalakítani, ha fennállnak ehhez a statikai és egyéb fizikai feltételek, tollal és ceruzával írt neveket, - Pluchino, Occhipinti, tipikus helyi vezetéknevek -, évszámokat találtunk a hatvanas évekből, a harmincas évekből. Sőt, döbbenten, szinte misztikus révületben fedeztem föl a legrégebbit: 1914!!! Háború előtti – borzongtam bele a gondolatba, hogy a kéz, amelyik írta, talán pár hónappal később már fegyvert markolt, nem ceruzát, és hogy a kézhez tartozó ember, szív, lélek, ész még csak elképzelni sem tudta, hogy mit jelent majd a Nagy Háború, aztán a második világégés, nem beszélve a XX. század egyéb borzalmairól… Az az ember abban a pillanatban, amikor odakanyarította az évszámot, nem sejthette, hogy talán élete utolsó békés napjait éli, és hogy nemsokára felbolydul egész Európa, s aztán az egész világ.

Na, valahogy ezután még nagyobb tisztelettel néztem a házra: nagy idők tanuja, és tetejével, falaival olyan embereknek hajolt a feje fölé, akik – így vagy úgy - bizonyára kivették a részüket a XX. század nagy drámáiból. Ugyanakkor nem éreztem terhesnek ezt az emléket, vagy negatív töltésűnek a pillanatot, tehát feltehetően békés, derűs emberek lakhattak itt, akik szerettek ebben a házban élni.  Gondolatban kértem őket, hogy ha lehet, akkor segítsék pozitív energiával a tervemet, hiszen én már most szeretem ezt a házat - érveltem nekik.

Amúgy nagyszerű, hogy már a ház kísérteteivel is kapcsolatba léptem, csak éppen a tulajdonossal nem sikerült ezidáig beszélnem, akinek a telefonszámát persze féltve őrzi az ingatlanügynökség, nehogy véletlen titokban megegyezzünk a tulajjal, és így kimaradnának az év üzletéből.

Az első szinten pedig - néhány szerencsétlenül járt galamb csontvázának eltávolítása után - egy kifejezetten kellemes meglepetés várt: ahogy söprögettük-tisztogattuk a nappalit, gyönyörű, geometrikus mintájú padlóburkolat került felszínre a több évtized alatt itthagyott por rétegei alól. Méghozzá olyan minta, amilyet idáig nem nagyon láttam. Úgyhogy rögtön felmerült bennem, hogy ez talán 40-es évek lehet, mert valahogy nem retró hangulata van, tehát nem a 60-as 70-es évekre emlékeztet a stílusa, hanem még régebbi keletűnek tűnt, inkább már antiknak. Francesco természetesen ebben is segítségemre sietett: szerinte még régebbi, talán 30-as vagy 20-as évekből származik.

Nahát ettől extázisba estem… és egyből beindíotta a fantáziám: akkor kérem itt nem lehet csak úgy mindenféle dibdáb modern dolgokkkal meg holmi IKEA tárgyakkal telepakolni ezt a helyiséget meg a házat, ide kérem igazi stílus kell! … és már láttam is magam előtt az elegáns, szecessziós berendezést…Persze könnyen lehet, hogy a büdzsémből nem telik arra, hogy az egész házat antik dizájnnal ékesítsem, morfondíroztam magamban… de álmodozni olyan jó!"