Mesterséges mennyországház

Úgy tűnik, néhány vargabetű, kitérő és zsákutca után mégiscsak megvan az olasz kormány. A tegnap folyamán bizalmat szavaztak a Parlamentben az Ötcsillag Mozgalom és Lega élén álló Giuseppe Conte miniszterelnök kormányának, aki egy lendületes beszéddel indított, melyet többször vastapssal értékeltek nem csak a párttársak, hanem egy-egy esetben politikai ellenfelei is.

Ez így első hallásra túlságosan idillien hangzik, de csak semmi pánik: az olaszok megőrizték egészséges versenyszellemüket, kötözködő természetüket, kritikai érzéküket és vehemens stílusukat. Pusztán arról van szó, hogy vannak mégis olyan témakörök, amiben kénytelenek egyetértést mutatni az összes párt képviselői.

Összefoglalom, hogy mi is történt tegnap.

Giuseppe Conte miniszterelnök jegyzi innentől az Olasz Köztársaság történetének egyik leghosszabb beszédét, a maga 72 percével, melyet összesen 45-ször szakított meg lelkes tapsvihar. Ennek ellenére a beszédet sokan értékelték úgy, hogy kiszámítható volt, és nem túl izgalmas.

Conte első körben saját szerepéről és önmagáról beszélt, egy politikai tapasztalat nélküli, egyszerű állampolgárként definiálva magát, aki az "ország védőügyvédjeként" kíván fellépni. Conte arra utalt ezzel, hogy foglalkozására nézve ügyvéd, és szakmai tudását ennek szellemében kívánja felhasználni hazája érdekében.

Ezután mintegy 50 percben rátért az összes intézkedés felsorolására, amelyet kormánya fog hozni, többek között a sokat kritizált feltétel nélküli alapjövedelem intézményének bevezetésére, az adók és a nyugdíj reformjára, és még több tucat intézkedésre.

Ami máris vitát és kritikát váltott ki, az Oroszország felé történő nyitás szándéka, melyet - sietett hozzátenni - az Egyesült Államokkal való stratégiai szövetség folytatása és további erősítése mellett tervez megvalósítani a kormányfő.

Természetesen Conte kitért a bevándorlás kérdésére is. Megállapította, hogy Európa hibás politikát folytatott eddig e területen, melynek az összes negatív következménye Olaszországon csattant. A Dublini Szerződés idejétmúlt és módosítani kell. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Olaszország nem rasszista, és minden üldözöttet befogad, aki legálisan lép az ország területére. Ezzel szemben az emberkereskedelem minden formája üldözendő, és Olaszországnak újra kell gondolni a befogadás rendszerét, és olyan formában megvalósítani, ami kiküszöböli a bevándorlók tömegeit kihasználó szervezett bűnözés beszivárgását.

Hosszú percekig tartó taps és lelkes, helyeslő bekiabálás kísérte a maffia és a korrupció minden fajtájának kíméletlen felszámolására tett vállalását, sőt kórus is felhangzott "o-ne-stá o-ne-stá" azaz "becsület-becsület" ritmikus skandálásával az Ötcsillag Mozgalom részéről, és ugyanilyen hosszú taps kísérte, amikor megemlékezett a Maliról származó szakszervezeti vezető, Soumayla Sacko meggyilkolásáról. 

A beszéd kétségkívül legszórakoztatóbb eleme, amikor Conte - feltehetőleg - "adóparadicsom" helyett "mesterséges mennyországok"-at emleget, mely Baudelaire.-nek egy az ópiumról, hasisról és egyéb drogokról írt esszégyűjteményének címe. 

(Kihagyom az itt kínálkozó feladott labdát: a beszéd írójának illuminált állapotára vagy a kormány illuzórikus szándékaira történő utalásra vonatkozó számtalan poénlehetőséget.)

Ezek után került sor a Szenátusban a bizalmi szavazásra, pozitív eredménnyel: 171 szenátor igennel szavazott, 117 nemmel, 25 tartózkodással. 

A mai nap folyamán kerül sor a Képviselőházban is a bizalmi szavazásra, mely - bár a ma délelőtti parlamenti viták alapján az adóreform kérdését illetően igen eltérő álláspontok alakultak ki - várhatóan szintén pozitív eredményt hoz Conte kormányának.