Palermó fölött, házikabátban

Nem is tudtam, míg ide nem jutottam,

Erre a teraszra, hogy erre vágytam,

Most tudom csak, hogy itt vagyok

Palermó fölött, házikabátban.

Most tudom csak, ha szétnézek,

És látom, a tenger és az ég,

Hogy mossa össze a kékkel a kéket.

Körben hegyóriások bóbiskolnak,

Alattam temérdek családi fészek,

Egy karnyújtás a katedrális,

És képzeletem játszik máris:

Hogyan cserélem ki ma éjjel

- mintha legó volna - a

Kupolákat egymással,

Spanyolt a normann helyébe,

Emide egy barokk illik,

Oda inkább arab kéne.

Megnyílnak távlatok, kibomlik megannyi részlet.

Felhők vonulnak, sirályok

Vijjognak a fejem felett,

Egy pár kissé messzebb az

Erkélyen ölelkezve enyeleg.

Házfalak omladoznak,

Cserepek sorakoznak,

Emitt a vakolat zölden mállik,

Ott egy graffiti-oroszlán ásít.

Ruhák lebbennek, utcák kanyarognak,

Függönyök foszladoznak,

Ahogy a sós levegő

Kirebbenti az ablakon,

Szabadulnának, ha lehet,

Belekapnak vad tengeri szelek.

Pálmafák hajladoznak,

Levelükkel integetnek,

Kis robogók zúgnak vígan,

Az utcákkal együtt tekeregnek,

A fényben bukósisak villan.

A Ballaró árusai kiabálnak, 

Egy kocsis enni ad a lovának.

A szél lelökött egy cserepet, 

Alatta megrepedt a kövezet.

Közben elmozdult a

Kikötő egy daruja,

A templomból felhangzik

Egy álmos halleluja.

Szóval, én mondom,

Ez egyszerre vég és kezdet,

Holnap akár el is temethetsz,

Még akár el is feledhetsz,

Azt sem bánom, mert reggel

Ezen a teraszon jártam,

Palermó fölött, házikabátban,

Virágmintás pizsamámban.

2018. február 12.

Ezt a verset Palermóban írtam, Palermóról, ott is erről a teraszról, méghozzá házikabátban, mely intézmény létezéséről egészen addig halvány sejtelmem sem volt, amíg nővéremtől nem kaptam most karácsonyra egyet. A házikabát, csak hogy mindenki tisztában legyen vele, egy otthoni viselet, amolyan otthonka-féle, csak éppen kabát formában, gallérral, gombokkal. 

Emellett Palermó igazán csodálatos, de ez bizonyára kitűnik a versemből.