Üljetek le szépen 18 évet betöltött gyerekek, és figyelmezzetek jól rám, mert csuda dolgokat fogok elbeszélni mostan, amelyek velem estek meg Tinderországban, az Üveghegyen és a Földközi tengeren túl, ott, ahol a Kurtafarkú (...khm...ezt majd még meglátjuk) Malac túr... Olyan csuda dolgokat, amiket magam sem hittem volna még álmomban sem, és mégis megestek... Történt egyszer, nem is olyan rég, hogy kedves barátném megígértette velem - látva kínszenvedéseimet és keservben eltöltött magányos óráimat - , hogy bejelentkezek a Tinder nevű virtuális térre, hogy ott szerencsét próbáljak a párkeresés zegzugos, girbe-gurba, csapdákkal, szörnyekkel és egyéb leselkedő veszélyekkel teli útvesztőjében.

Nahát szóval egy kétségbeesett pillanatomban tényleg rászántam magam, annál is inkább, mert ez volt az egyetlen újévi ígéretem, hát gondoltam illik betartani. Nem túl nagy meggyőződéssel. Szkepszisemnek semmi több nem volt az oka, mint az az ilyenkor szokásos kétkedéshalmaz, ami egy mai nőt hatalmába kerít: "a tartós kapcsolatok ideje lejárt", "nem lehet senkiben sem megbízni", "miért pont én kellenék valakinek?", "úgysem találok senkit, aki tetszik", "a férfiaknak nincs igénye kapcsolatra egy olyan korban, ahol bármikor bárhol 5 perc alatt ingyen szexhez jutnak", stb stb... nem sorolom az összes ilyenkor szerintem teljesen jogosan felmerülő gondolatot...

Na de az ígéret, az ígéret. Egy úrinő a pokolban is úrinő! Merthogy szerintem pokolban vagyunk, méghozzá a Kapcsolatok Poklában.

Az első percekben barátnőm asszisztált a facebookon keresztül mindenféle instrukciókkal. Aki nem tetszik,balra húzom, aki tetszik, jobbra, és ha kölcsönösen meghúznánk egymást... öööö bocsánat... ha kölcsönösen jobbra húztuk egymást, akkor kapcsolatba léphetünk olyan formán, hogy írhatunk egymásnak. Barátnőm már másnap kíváncsian kérdezte, hogy "na, milyen a tinder, beszippantott vagy megcsömörlöttél?"... Hát bizony beszippantott.  Olyan izgi volt az elején ez, hogy ki hova húz, meg írni, hogy hol az illető meg mit csinál, és olyan jó volt hogy de jó ez is meg az is behúzott és egyszeriben úgy éreztem kitárult egy kincsesláda, ahol csak győzzek válogatni a jobbnál jobb képű és érdekesebbnél érdekesebb pasik között.

Ez az euforikus állapot kb. 1 napig tartott, szereztem jó pár ismerőst a környező városokból is. Az is kellemes meglepetésként ért, hogy a pasik kedvtelve udvarolgatnak - arra számítottam ugyanis mindenfelől érkező beszámolók alapján, hogy az internetes ismerkedés azzal jár, hogy a pasik egyenesen a tárgyra térnek, még a nevedre sem kíváncsiak-egyből a szexet akarnak. Ami nekik biztos oké, de én ilyen régimódi vagyok, hogy szeretek beszélgetni is. Szóval nekem még mindig él a fejemben egy ilyen - bár egyre homályosabb és távolibb kép - olyan férfiakról akik nem csak izélnek, hanem beszélnek, sőt beszélgetnek, gondolkoznak, éreznek... Szóval bevallom nem számítottam rá, de ezek a férfiak írtak magukról, beszéltek, kérdeztek, érdeklődtek, úgy egyáltalán: időt és energiát fektettek belém-lehet hogy azért fektettek be, hogy aztán lefektessenek, de akkor is! Ez már valami! Egy csomó billentyűt le kellett ehhez nyomniuk, na! Én értékelem ezt!

Most vagy én dramatizáltam túl a dolgot a mindenfelől érkező lesújtó beszámolók alapján... vagy  - ötlött fel bennem - bizony ez lehet hogy megint csak egy kulturális különbség. Szóval hogy az olasz pasik - egyszerűen megadják a módját, még a tinderen is, még 2017-ben is!

Ez a megérzésem.

Nohát persze itt is akad, aki megéri a pénzét. Nagyon sokan nem tesznek föl képet magukról, majdnem biztos vagyok benne, hogy azért: nehogy lebukjanak. Merthogy sokuk nős vagy kapcsolatban él, de ha becsúszik egy kósza kufirc, vagy tartós félrelépősdi, nem állnak ellen. 

Olyan is volt, aki majdnem teljesen eltakarva arcát egy  kávéscsésze mögül nézett merően vadítónak szánt tekintettel, és mikor kérdeztem miért burkolózik így el, hiszen így nem lehet jól látni, kerek perec megmondta hogy nős, és nem akar lebukni. Érdekes: azt hittem pont a szemek alapján lehet valakit beazonosítani, ez lehet, hogy az a trükk vagy pszichológiai jelenség, amikor valaki látszólag leplez valamit, de igazából alig várja hogy lebukjon.

Amikor valakivel már cseteltünk a tinderen, és jobban szeretnénk elmélyíteni az ismerkedést, akkor pedig át szokás térni a whatsuppra vagy facebookra hogy ott könnyebben és gyorsabban lehessen csetelni, illetve fényképeket küldeni. Ez a lépés azonban már óvatosságra késztet, hiszen ilyenkor kiadjuk a telefonszámunkat illetve láthatóvá tesszük facebook-tevékenységünket. Ezért ezzel megpróbáltam csínyján bánni.

Ilyenkor meg kell próbálni kitalálni, hogy az illető vajon vissza fog-e élni a helyzettel és zaklatni fog, vagy pedig szépen továbbhaladunk az ismerkedés útján. Ezt nehéz megjósolni ismeretlenekkel kapcsolatban. No, az egyik srác, aki egy olyan képpel indított, amin ő volt látható nagy mosolyogva jó néhány afrikai gyerkőc között, ezzel a képpel valamelyest megnyerte a bizalmamat, és bár közöltem vele fenntartásaimat hogy nem túl jól ismerjük egymást, még nem akarom megadni a whatsupp kontaktomat, végül mégis kötélnek álltam, mert azt mondta hogy ő egy nyugodt ember és nincs mitől tartanom.

Persze kérdés, ki mitől tart ugye, lehet hogy ezt nem definiáltuk kellőképp, mindenesetre pár kérdés után amire nem válaszoltam elég gyorsan, megkaptam az első kéretlen fényképküldeményt... És nem a térgye kalácsa volt rajta, nem bizony!... Amiben tulajdonképpen a legrosszabb szerintem az, hogy ő ezt egyfajta büntetésnek szánta, mert nem válaszoltam elég gyorsan a kérdéseire, illetve arra a kérésére hogy küldjek magamról azonnal egész alakos képet. Azt hiszem aki a büntetés fogalmát vagy egyáltalán az agresszióját a nemiszervével (ugye kitalálták, hogy az volt a képen?) köti össze bármilyen formában, akárcsak gondolati szinten is, az kezelésre szorul. Egyszerre szánalmat keltő és veszélyes is. Az jutott eszembe hogy valamikor tanultam, vagy dokumentumfilmen láttam, hogy az emberszabású majmok, amikor támadásra készülnek vagy harcban állnak, sokszor merevedésük van. Vajon mi lehet ennek az evolúciós oka? Nem tudom, de ez sok mindent megmagyarázhat, például azt is, hogy mikor káromkodunk vagy fenyegetően lépünk föl, többnyire a férfi nemiszerv kerül bele a megfogalmazásba, nem a női. Lehet hogy ez egy ilyen atavisztikus maradvány majomkorunkból.

Ilyeneken töprengtem, miután a másodperc törtrésze alatt letiltottam emberszabású ismerősöm számát.

Persze az egy-két napi lelkesedés után jött a hullámvölgy. Kell ez nekem?, tök fölösleges!, még ha jóképűek is, még ha udvarolnak is, már miért jönne már ki ebből egy használható kapcsolat, nem azért vannak itt ezek a srácok.

Rögtön lett azért egy kedvencem, aki tetszett is meg jó is vele csetelni, és nem küld kéretlen fényképeket. Úgyhogy miatta is maradtam, meg azért, mert még hajtott a kíváncsiság.

Egyik este nagyon magam alatt voltam... sokszor így kezdődnek a filmekben a jól végződő, a valóságban pedig a rosszul végződő történetek... Szóval éppen nagyon sajnáltam magam, hogy én hogy kerülhettem ebbe a siralmas helyzetbe, amiben vagyok, ostoroztam is magam, hogy hogy lehetett valakiben megbízni, aki aztán feleslegesen elrabolta legjobb éveimet, hogy lehettem ilyen hülye, és megfogadtam hogy mindentől függetlenül a következő tinder-tündérrel lepaktálok. Mindegyik egyforma, minek vesződjön az ember bármiféle válogatással amikor végeredményét tekintve úgyis teljesen egyforma mindegyik! ... No, lássuk, kit dob ki a gép... bejelölöm az elsőt... oké, kinézetre elfogadható, kora hozzám közel áll, nevezzük mondjuk Giovanninak, ez jó is lesz. Ezzel lepaktálok. 

Elkezdődik a csetelés... Kérdi hogy melyik városban élek, és mit keresek... már hogy ugyan mi járatban itt a tinderen. Szerencséd hogy öreganyádnak szólítottál, írom neki, hogy tulajdonképp nyitott vagyok bármilyen szintű és hosszúságú kapcsolatra. Ő meg írja hogy családot szeretne. No fene, ez valami új. Ez is ilyen beetetős, mint az emberszabású srác, aki ilyen cuki, megható képet rakott föl afrikai gyerkőcökkel, hogy utána nemsokkal egy agresszív állatnak bizonyuljon? Vagy ez itten komolyan mondja? Hát - fűzöm tovább óvatosan-, tulajdonképp tőlem sem áll távol a családalapítási gondolat. 

Kicsit panaszkodom neki, mert jólesik, hogy milyen kevés pasi akar valami komolyabbat, nemhogy családot, Giovanni kissé vígasztal, majd közli hogy ő tényleg érdekelt ebben, viszont nagyon aktív... Hm... nagyon aktív, gondolom nem az edzőteremre vagy túlzott agytevékenységére utal, nyilván szexuálisan érti, de pontosabban ez mit jelent. Hát napi átlag 12-13. Literben is megadta az adatot... Ejha, mondám magamban, ennek fele se tréfa, s egy sor kérdés tolult fel bennem... no nem azzal kapcsolatban hogy ez rám nézve mit jelent, mert az agyam e valóban figyelemreméltó adatok hallatán nyilván egyfajta védekező mechanizmusként semmilyen összefüggésbe nem hozott ezzel a... helyzettel... hanem például: egyáltalán igaz ez?Mert ha ő mondjuk 8 órát alszik, akkor gyakorlatilag a fennmaradó 16 órában 12-13-szor aktív, akkor ez azt jelenti hogy ébren töltött idejéből szinte minden órában egyszer ejakulál? ... vagy ha az alvást is számítjuk, akkor kétóránként. Erősebb napokon kicsit többször, ha az átlag 12-13, akkor van hogy többször. Hát így egy moziba nem lehet elvinni! Vagy egy vacsorára. Vagy emberek közé. Vagy hogy van ez? ... és akkor hogy dolgozik? És akkor jöttem rá, hogy ... atyaég!!!!!... nem tudom még a foglalkozását sem, pedig már arról beszéltünk - a döbbenetes számadatok előtt - hogy mindketten családot szeretnénk mihamarabb... meg azt sem tudom, hogy mi a hobbija... bár ezek után... asszem van egy sejtésem... megkérdezzem, hogy a zsebhoki-e a kedvenc sportja?

Morfondírozásomat a telefon pittyegése szakította meg... próbálta menteni a menthetőt, írta, hogy amikor kapcsolatban él akkor ezek az értékek alacsonyabbak... Persze persze, mondtam, de sajnos nem egy városban élünk, messze lakunk. Nagyon igyekezett még meggyőzni, megsejdíthette, hogy itt nem a minket elválasztó kilométerek számával, hanem egész más számokkal lehet a baj, tetszhettem neki nagyon, mert küzdött, mint a puma. Én szabadkoztam, mert aranyos srác volt, őszinte, nem úgy mint az az agresszív állat, bár meg kell hagyni ő is előállt a farbával, ugye...

Ma reggel kaptam tőle egy végső kétségbeesett üzenetet, amiben csak ez a garancia állt: "Első alkalommal teherbe ejtelek!"

Ennyi. Az üzenetet nem töröltem ki. Azért jó tudni, hogy van egy ilyen élő spermabank a Szigeten.

Volt egy másik, az is vicces volt. Jó képek, nyílt, vidám tekintet, semmi kávéscsésze mögé bújás vagy egyéb sunyulás. Művelt, minden érdekli, szeret beszélgetni, írja magáról. Hű. Geológus Nápolyból, aki munkája miatt gyakran jár Szicíliában. Gondolom vulkánokkal foglalkozik, de ezt már nem tudtam meg. Következő beszélgetés zajlik le:

Ő: - Szia, hogy vagy?

Én: - Köszi jól, kissé álmosan, mert tegnap sokáig fent voltam. És Te hogy vagy?

Ő: - Köszi jól. És Te?

... hm... először csak néztem, hátha helyesbít, de nem vette észre magát... itt bizony problémák vannak a rövidtávú memóriával... lehet, hogy azért írta, hogy minden érdekli, mert abban a pillanatban hogy megtud valamit már el is felejti, így aztán megint érdeklődhet?... gondolom arról lehet szó, hogy szimultán annyi csajjal csetel, hogy elfelejti az előző mondatot is.

Ismét megírtam, hogy "köszi jól, kissé álmosan, mert tegnap sokáig fent voltam." Próbaképp, hátha az ismétlés hallatán beugrik neki. De nem. Gondoltam megkérdezem, hogy "És Te hogy vagy?", és így elüthettük volna a délután fennmaradó részét egy ilyen kétségkívül nem túl felkavaró beszélgetéssel, de nem voltam ennyire humoromnál.

Pedig jót röhögtem. De ennyi elég volt.

Azért a nős pasik, kósza kufircra vágyók, báránybőrbe bújt farkasok, perverzek, memóriahiányosok és spermabankos zsebhokisok világában elvétve akad egy-két jó arc. Velük azóta is kapcsolatban vagyok, és néha jókat csetelünk. Van egy, aki ír például, és tök érdekes cikkeket tesz ki a facebookra, amit aztán megbeszélünk. No meg van egy másik kedvenc, aki mindig érdekeseket mond és akárhányszor csetelünk, mindig megnevettet. Jó érzés tudni, hogy van egy ilyen a városban.

Bár bevallom, randizásra még nem szántam el magam. Tartok tőle, hogy újabb sokk ér. Amit itt a virtuális térben tapasztaltam, nem sok reményre ad okot.

Kedves gyerekek, ha rászántam volna magam a randizásra, az én mesém is tovább tartott volna. Talán majd legközelebb. Itt a vége, fuss el véle.