Múltkori bejegyzésemben arról volt szó, hogyan jellemzik magukat a déli nők úgy általában. Úgy adódott, hogy írás közben éppen félig hibbant (vagy tán egészen az) barátnőmet vártam. Ezért aztán szerintem úgy dukál, ha most leírom őt, egy hús-vér déli nőt, aki él és lélegzik, nem ám csak úgy virtuálisan, hanem igazándiból, konkrétan, minimum 3 dimenzióban, ha nem többen! 

Íme barátnőm, Agata, egy igazi déli nő.

Mint mondám blogírás közben rá vártam. Azazhogy nem vártam, mert azt mondta, hogy valószínűleg nem jön, más dolga van. Újból helyesbítek: mégiscsak vártam rá, hiszen ismerve őt, tudtam, hogy amikor azt mondja hogy nem jön, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel jelenik meg végül mégiscsak, mint amikor azt mondja, hogy ráér a megbeszélt időpontban és megígéri hogy jön.

Így aztán, mondom, mégiscsak vártam, persze nem teljes bizonyossággal, ahogyan a napfelkeltét várja az ember, hanem például úgy, ahogy a menetrendszerű buszokat várjuk Szicíliában: valamikor valószínűleg megjelenik, egyszer majd, ha megfelelően hosszú időt a helyszínen töltünk, türelmesen, de tulajdonképpen erre sincs semmi garancia, elfogadón és megadón, egy százhúsz éves jógi belátásával Belső-Indiában.

Nos, barátnőm, Agata, nemhogy késős, hanem sokszor végül meg sem jelenik, mégsem mondhatom, hogy teljességgel kiszámíthatatlan, ugyanis egyrészt a megbeszélt időpontban egészen biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz ott a találkán, minimum fél órás vagy inkább egy órás késéssel fut majd be nagy loholva, ezer ürügyet sorolva, amiért nem tudott pontos lenni. Másrészt pedig ugyebár a már említett megfigyelésre alapozva fel tudtam állítani azt a törvényt, hogy a legnagyobb valószínűséggel akkor tudok vele találkozni, amikor előzőeg azt állítja, hogy nem valószínű hogy tud jönni-így aztán valamiféle kiszámíthatóság mégis van a dologban.

Olyan ez egy kicsit, ahogy a tudós az amazóniai esőerdőben egy ritka élőlényhez szeretne közelebb férkőzni és kommunikálni vele, hogy jobban megértse. Igen, Agata különös lény, akihez megéri türelmesnek lenni, ezért dolgoztam ki ezt a módszert: mint a tudós aki megbúvik egy dús levelű bokor mögött és szorgalmasan jegyzetel, míg várja a ritka élőlényt, beülök abba a kávézóba, amiről tudom, hogy neki is természetes élőhelye, körbeveszem magam aperitivoval, így álcázom magam, sőt a finom táplálék egyben csaliként is szolgál, majd előveszem a laptopomat, nekifogok az írásnak, és ha előzőleg azt állítja, hogy nem jön, akkor ott lesz.

Így tettem múltkor, és ahogy szép lassan elfogyasztottam az aperitivot, meghagyva valamennyit csalinak, megittam hozzá a finom Syrah bort és közben megírtam az aznapi blogomat, be is futott. 

Agata szigorú neve éles ellentétben áll szeszélyes karakterével. Ez a fajta ellentmondás egész lényén jelen van és végigkíséri egész életét. Szülei rendkívül vallásosak, és ez volt a névválasztás mögött is. Különösen Cataniában dívik ez a név, merthogy Catania védőszentje Santa Agata, ezért minden második templomot neki szentelnek, és minden második lánygyermek az Agata névvel indul neki az életnek.

Ők persze nem tudhatják, hogy az én lelki szemeim előtt e név hallatán egy idős, egyedülálló, aszott angol hölgy képe jelenik meg, aki ugyan feddhetetlen erkölcsű, ám éppen ebből következő érzelmi és szexuális frusztrációit szűkre szorított ajkain keresztül kiszüremlő gonoszságokkal kompenzálja, egyszóval semmiképpen sem pecsételném meg egy újszölött sorsát ezzel a névvel, de ez az én gondom, nyilván az én kulturális puttonyomból pattant ki ez a kép, és belátom, itt Agatanak lenni más jelentést hordoz: büszkeséggel tölti el a családokat.

Marad az ellentmondás: ez a komoly vallásosság, amit a név is sugall, sehogy sem áll jól barátnőmnek: mindenünnen felfeslik kissé renitens, életigenlő, szenvedélyes, szabályokat felrúgó, már-már hedonista személyisége.

Érdekes, hogy ennek a kettősségnek ő maga is tudatában van bizonyos fokig: egy beszélgetésünk alkalmával szenvedélyes szavakkal kifejtette, hogy mi emberek egyszerre vagyunk állatok és Istent kereső lények, egyszerre föld és ég, ösztön és tudatosság, egyszerre sötétség és fény, önzés és altruizmus, gonosz és jó, és még folytatta volna a sort, ha nem tűnik fel a látóterében egy tetszetős fiatal legény, ami rendszerint egy pillanat alatt eltereli, pontosabban egy irányba tereli szerteágazó figyelmét.

Mikor vele beszélgetek, az az érzésem, hogy hátul is szeme van, és az első két szemével is jóval szélesebb a perifériás látása mint bárki másnak akit ismerek. Szerintem külön is tudja őket mozgatni, mint a kaméleon, de még nem kaptam rajta, talán nincs rá szüksége, mert enélkül is 360 fokban mindent észlel. Két hatalmas mélybarna szeme távol ül egymástól és villámgyorsan is tudja mozgatni, egy rebbenéssel észrevesz mindent és mindenkit, ugyanakkor egy-egy kérdésnél ami esetleg őt váratlanul éri olyan mélyen fúrja belém pillantását, hogy néha komolyan megijedek: pár idegtépő másodpercig attól félek, hogy megkarmol vagy megharap. 

Bennem ilyenkor meghűl a vér ettől a tekintettől, de mindig kiderül, hogy egyszerűen csak elgondolkozott... és valóban: pár vérfagyasztó másodperc után egy olyan többszörösen összetett, barokkos körmondattal válaszol, hogy azután az egész estére való boncolgatni valóval szolgál.

... Agata ezúttal nem rohanva érkezett, hanem behömpölygött, elegánsan, maga előtt hordozva pompás idomait. Telt kebleit az elegancia - általam megállapított - két aranyszabálya alapján viseli: nevezetesen, hogy ami van, azzal nem kérkedünk. Ami bőven van, azzal meg pláne nem. Legyen az vagyon, tehetség, hit, díj, elért eredmény, szellemi vagy testi adottság. A másik szabály a természetesség, hogy tudniillik ami elegáns, az csakis természetes lehet. Tehát ami van, azzal nem kérkedünk, de nem is rejtegetjük. 

Ez a második szabály olykor ellentmondani látszik az előzőnek, de valójában e két szabály együtt igaz, és ezt Agata remekbe szabott mellei tökéletesen bizonyítják. Agata hűséges társai finoman és elegánsan követik gazdájuk mozdulatait, sohasem hivalkodók, azonban kellemes fedetlenségükben érzékeny barométerként jelzik Agata pillanatnyi lelkiállapotát. Ha sietve és feldúltan érkezik, ijedten pihegnek, ha lassú komolysággal vonul be, óvatosan hullámzanak a test többi részével, ha pedig szerelmes, akkor rezzenéstelenül megülnek helyükön, mintegy ünnepélyesen várakozva, mint két büszke primadonna, akik tudják, hogy előbb-utóbb főszerephez jutnak.

Ez a buja elegancia engem lenyűgöz. Arról nem is beszélve, hogy ez a fajta természetesség, a test és hordozója közti harmonikus együttrezdülés kétséget sem hagynak afelől, hogy szó sincs semmiféle művi beavatkozásról, idegen testről, szilikonról, és a sok facebookra feltöltött meg tévéből özönlő, mesterségesen szimmetrikus formájú, élettelen és darabos műmell után úgy pihenteti az ember a szemét Agata lankáin, mint egy konzervgyári munkás egy egész évi munka után mikor nyáron végre kiszabadul a természetbe, és meglátja az első dombot.

Honnan ez a természetes, ám egyszersmind érzéki elegancia? Nem tudhatom, de bizonyosan hozzájárul munkája is: Agata táncterápiával foglalkozik, így aztán sok mindent tud a testről, a mozdulatokról, a tartásról, önkéntelen gesztusokról. Olykor csak bámulok, amikor leírja egy ember teljes lelkiállapotát,anélkül, hogy beszélt volna vele, de látta messziről bejönni-kimenni, a térben mozogni.

Ugyanakkor Agata öltözködésében korántsem mindig elegáns. Olykor inkább sportos, sokszor rendezetlen és átgondolatlan az öltözéke, néha pedig egyenesen slampos. Ha végképp időhiányban szenved, hajkoronája ziláltan kalandozik tökéletesen kerek arca körül. Mégis, a legnagyobb sietségben is igyekszik az utolsó pillanatban egy szép ékszerrel mintegy kiküszöbölni a csorbát, és ez sikerül is: összességében megjelenése bájos rendezetlenségnek hat, mintsem elhanyagoltságnak. Ugyanis Agatanak gyönyörű, elegáns, letisztult vonalú ékszerei vannak. Semmi giccs.

Agata ízlése csalhatatlan. 

Amint látható, nehéz lenne néhány melléknév segítségével leírni, hogy milyen is Agata, tele van ellentmondásokkal, és sosem tudhatja az ember, mire számíthat tőle aznap. Gomolygó érzései és gondolatai magukkal ragadják és mintha csak a kavargó szicíliai szelekkel érkezne, odaröpítik eléd, kiszámíthatatlan állapotban.

Ha hozzávesszük, hogy őrjítő szeszélyessége mellett még rengeteg más rossz tulajdonsága is van, úgymint: a már említett pontatlanság, majd ezt követő gyermeteg hazudozás, egoizmus, akaratosság, lustaság, rosszul leplezett gyávaság, nos akkor joggal szegezhető nekem a kérdés: mégis mit szeretek benne? Igen, igen, ha mélyen magamba nézek, kénytelen vagyok egyrészt elismerni, hogy néha perverz örömmel állapítom meg: "ez az Agata még nálam is rosszabb". Lásd: késés. Én is képtelen vagyok odaérni valahova időre, 5-10 percet szinte mindig késem, de ezt az 5-10 percet Agata 30-60 percre hosszabbítja. Ez egyben szimbóluma is többi rossz tulajdonságának: minden rossz megvan benne, ami sajnos bennem is, csak ő még rátesz egy lapáttal.

Mielőtt azonban bárki elítélne, hogy Agatat saját gyengeségeim relativizálására vagy igazolására használom, el kell mondanom, hogy Agata a felsorolt tulajdonságoknak az ellenkezőjével is rendelkezik. Lehengerlően kedves és gyengéd, önzetlen, bátor, olykor vakmerő, megbocsájtó, nagyvonalú, intelligens és elképesztően intuitív.

Egyszóval a híres Bunuel film, a Vágy titokzatos tárgyának két főszereplőnőjét nemhogy csípőből el tudná játszani egyedül, hanem két-három karaktert még simán hozzá lehetne írni.

... Hát ilyen Agata, egy hús-vér déli nő.

...Miután elfogyasztotta a számára kikészített csalit és megitta a boromat is, rendelt még némi harapnivalót, elduruzsolta aznapi gondolatait és kalandjait, majd mikor az elmenetelre került a sor, kijelentette, hogy nincs nála a pénztárcája és amúgy is pénzszűkében van. Mesés ékszerei csak úgy ragyogtak a fényben, miközben bánatosan rámemelte sötétbarna szemeit.