Miközben még mindig gyakran kapok olyan kérdéseket, amiből kiderül, hogy az emberek jórésze nem igazán fogadja el, ha honfitársai – akárcsak időlegesen is - más országot választanak lakóhelyül, mint amit amit a gép (Sors) dobott, az is nyilvánvalónak látszik, hogy többnyire ugyanezek az emberek mégiscsak irigykedve faggatnak, hogy milyen itt Szicíliában élni. Már akkora gyakorlatra tettem szert abban, hogy felmérjem, ki miért kíváncsiskodik, hogy már az első kérdés hanghordozásából és/vagy szóhasználatából azonnal kihallom a provokációt, az irigységet, avagy ellenkezőleg: az őszinte érdeklődést, a valódi, egészséges tudásszomjat. Sőt olyan is van, aki vegyes érzelmekkel viseltetik: szeretne ezt-azt tudni, de jobban örülne, ha csupa rosszat hallana, és akkor megnyugodna, hogy jobb neki ott ahol van, hiszen még a csodálatos, napsütötte Szicíliában sem minden fenékig tejfel... akarom mondani: ricotta.

Ilyenkor – többnyire attól függően, hogy az illető kérdezgető mennyire ellenszenves avagy kedves számomra - készségesen kielégítem a fellépő igényt: a természetes kíváncsiságot, vagy éppen az adott frusztrációtól függően az illetőnek azt a vágyát hogy valami rosszat halljon. Egy pillanat alatt közhelyszótárrá is tudok változni, ha azt látom, hogy valakinek ettől lesz könnyebb, és mintegy gombnyomásra elindul a kliséáradat: maffia, Keresztapa, tészta, pizza, hőség, tenger, vulkán - pont úgy ahogy hallani szeretné az illető, és ahogy mindig is hallotta! Ilyenkor beszélgetőpartnerem megkönnyebbülten mosolyog, és hálás, hogy ugyanazt hallja, amit már 100-szor. És én is örülök, hogy segíthettem valakinek eloszlatni attól való félelmét, hogy véletlenül valami újat halljon.

Emellett bizony előfordult az is, hogy sikerült csak rosszat mondanom erről a valójában varázslatos szigetről, csak mert azt láttam valakinek a szemében, hogy most erre vágyik. Hihetetlen, de sikerült! Elhitte, hogy a Mediterráneumnak ez a gyöngyszeme, ez a különböző népek által hőn áhított, mindig hódítástól fenyegetett, görögök, arabok által megénekelt lenyűgöző szépségű sziget egy rossz hely, ahol nem érdemes élni. Nem tudom, hogy csináltam.

Azonban olyan is van, hogy felveszem a kesztyűt, és kíméletlenül ellentámadásba lendülök. Rettentő alamuszivá is tudok válni. Ez akkor fordul elő, amikor például ilyen kérdéssel jön valaki: „Na mesélj, mi újság van maffiózóéknál?”. Vagy: „Mér' is jó az a Szicsília?”. Vagy (nyafka, elnyújtott hangon, selypegve): "Éssz jóóóóóó oooottt?" (Ilyenkor persze apám jut eszembe, aki azt mondaná: "Nem itt hátul kicsit szaggat") Vagy: „Azt hallottam, ezeknek az olasz pasiknak nagyobb a füstje, mint a lángja”... Ezekhez mellé kell képzelni egyfajta lekezelő hanghordozást, amiből kiderül, hogy az illető bár vicceskedni akar, de valójában lenéz engem?, vagy a szicíliai embereket?, vagy mindenkit? – ez már valójában nem is izgat, hanem kőkeményen nekiállok a feladatnak, és leszámolok a fennhéjázó személlyel. Mondom, rettentő alamuszivá válok, finoman kezdem: „Ó, igen, igen, sajnos a maffia egyelőre kiirthatatlan egyes városokból, milyen szerencse, hogy a világ más tájain se bűnszervezet, se korrupció...” Kissé panaszkodom az augusztusi hőségre, majd finoman belendülök, és azzal folytatom, hogy milyen természeti-kulturális-építészeti szépségben gazdag területen jártam legutóbb, és mennyi helyen nem jártam még, ami felfedezésre vár, taglalom egy kissé e helyeken szerzett és még szerzendő kulináris élményeket, végül kitérek arra, hogy tulajdonképpen ha az ember nagyon stresszes vagy valami nem úgy alakult, ahogy szerette volna, milyen megnyugtató tud lenni maga a tudat, hogy olyan közel van a tenger, és az ember leszalad a tengerpartra, leveszi a cipőjét, és miközben a lába a selymes homokba süpped, bokáját gyengéd hullámok nyaldossák, és szemét a ringó bárkákon pihenteti, akkor a gond csak úgy magától oldódik, mint tengerben a só... Nos ilyen fondorlatos előadásokkal tudom lehűteni egy-egy pökhendi alak lenéző megjegyzését.

Ami pedig a füst és láng esetét illeti, olyan érzékletes leírást adok egy-egy tengerparti, naplementés és éjszakába nyúló, pattogó tűz mellett eltöltött romantikus együttlétről, vagy elhagyatott, tengerből kiemelkedő sziklaszirten kezdődő, közeli barlangban színes halak között folytatódó szerelmi évődésről, hogy a Kék lagúna jelenetei ehhez képest egy száraz technikaóra hangulatának felelnek meg, egy esős novemberi napon, a nyolcvanas években (tudom, miről beszélek). És mindezt oly részletgazdagsággal adom elő, hogy nem hagyok kétséget afelől, hogy az említett jeleneteket nem a tévében láttam. Nos, ennyit a füstről meg a lángról, elég hatásos szokott lenni az előadás, mert mire a színes halakhoz érek, általában rendelnek egy felest beszélgetőpartnereim,  akik persze ebben a témában rendre férfiak, jobbára őket feszítik ezek a súlyos kérdések, míg nőtársaim inkább empirikus úton szereznek tudást e téren, azaz nagyon helyesen maguk járnak utána, hogy mi a nagyobb: a füst vagy a láng.

Összefoglalva hát: lehet jót is rosszat is mondani erről a helyről, amit Szicíliának hívnak, és az hogy mit hallunk vagy látunk meg, az tőlünk is függ, és én magam is sokféleképp tudom előadni, amit tudok róla. Azoknak, akiket tényleg őszintén érdekel ez a hely, elmondom, hogy szerintem mi jó benne. Szóval, lássuk, „Mér is jó ez a Szicsília?”

-Há' mer itt a tenger. A tengör, ahogy apámmal emlegettük valahányszor nevetve. De most komolyan. Sok helyen van tenger, de itt tényleg mesés. Az olaszok objektív rangsorolásában Szardínián és Szicíliában a legszebb a tenger. Objektív alatt azt értem, hogy ha egy szardíniait kérdezel akkor persze ott a legszebb, ha egy calabriait akkor Calabriában. Ezért érdemes ilyen témában észak-olaszok véleményére hagyatkozni. Persze. Ott is van tenger, de mégis: nem véletlen, hogy az észak-olaszoknak az az igazi vakáció, amikor útnak indulnak dél felé. És nagyon szeretnek itt Szicíliában nyaralgatni ám! Na szóval, ha ők nyilatkoznak - meg ha én -, akkor itt a legszebb a tenger. Magyar szemszögből kiemelendő, hogy ezen a déli, dél-kelet-szicíliai vidéken, ahol én élek, inkább a homokos tengerpart a jellemző (azt vettem észre, a magyarok nagyobb része ezt preferálja), míg például északon, főleg Palermó környékén a sziklás, de mindkét vidéken találunk ellenpéldákat is.

Ezen a déli vidéken, Ragusa környékén számos gyönyörű strand van, majdnem mind homokos. Punta Secca, Casuzze, Playa Grande, Sampieri, Donnalucata, és a nagy kedvenc: Randello. Ezt azért szeretem mert nagy kiterjedésű, remekül alkalmas joggingolásra is, és általában alig vannak, szóval kényelmesen el lehet férni, néha olyan mintha az egész tenger a tiéd lenne. Turisták egyáltalán nem vetődnek erre, valószínűleg nem tudnak róla, illetve elrettennek attól, hogy itt nincs egy bár sem. Pont ez a jó benne, ettől lesz kicsit vad jellege a dolognak, persze készülni kell napernyővel, szendviccsel, gyümölccsel, vízzel. A strandnak a két végén sziklák is vannak, ahol lehet kicsit búvárkodni, halak után kutakodni. Illetve nagyon jó tellina-lelőhely a Randello. A tellina az egy kagylófajta, ami a homokban búvik meg. Ha eleget gyűjt az ember, akkor egy vacsorára valót össze lehet hozni, ami nagyon finom spaghetti tésztával.

És ezzel áttérhetünk a második okra, ami miatt jó ez a Szicsília: hát mi más lenne, mint a konyha! Azt kell mondjam, igazán szerencsés vagyok, mert ebből a szempontból is jó helyre kerültem. A szicíliai konyha méltán világhírű. És milyen változatos! Az előételek, a főételek, a focacciák, a tengeri herkentyűk, no és az édességek! A ricottának, ennek a fenséges ízű, lágy krémnek a változatos felhasználása, mind sós ételekhez, főételekhez, mind tésztához, no de igazán mennyeivé az édesésségek millió változata válik tőle.

Azon kívül: Szicília valóban nagyon sokrétű. Például ha Szicíliát említem, biztos nem a hó vagy a télisportok jutnak az ember eszébe. Pedig, pedig... Számomra is megdöbbentő, de tény és való, hogy én itt Szicíliában tanultam meg síelni. Méghozzá az Etnán. Sosem felejtem el az első alkalmat, barátokkal mentem, és többször megmutatták, hogy kell elindulni, kanyarodni. Felcsatoltam hát a léceket, elindultam... Még most is él bennem az első mámorító másodpercek emléke: de jó, siklok, siklok, síelek, én síelek, nem is olyan nehéz ez... Siklok, siklok, hopp, elindul lefele, enyhén lejt, fúha, ez egyre gyorsabb... hogy is, hogy is kell... fékezni??? Emlékszem a pillanatra, amikor belémhasított: elfelejtettem megkérdezni, hogy kell fékezni illetve mgállni, de már késő volt, hasítottam a havat, ahogy a gondolat az agyamat, siklottam a lejtőn lefelé, szélsebesen, rettenetesen megijedve, és végül sikítva felborítottam egy öttagú család minden tagját. Örök tanulság volt, és nagyon filozofikus élmény, hogy az ember sose vágjon bele semmibe úgy, hogy elfelejt arról tudakozódni, hogy kell belőle kiszállni.

Amúgy meg a helyiek, mármint akik az Etna körüli településéken élnek, roppant büszkék arra, hogy itt végre lehet hajtani azt a bravúrt, hogy az ember síel, és kb fél órán belül pedig a tengerben lubickol: ennyi kell ahhoz, hogy az ember letekeregjen a szerpentineken. Tudniillik az Etna közel van a tengerhez, ezért ez tényleg egyedülálló élmény, és nem is tudom akad-e párja a világon ennek a jelenségnek. Biztos Dubaiban is lehet, csak ez itt természetes jelenség. Nagy különbség. Ugye.

A tengör mellett még ami szintén érdekes itt, az az embör. A szicsíliai embör. Nem jobbak vagy rosszabbak, de valóban sok mindenben különböznek a magyar embörtől. Az biztos. hogy sokat lehet tőlük tanulni büszkeség terén: olyan büszkék a szülőföldjükre, hogy ha külföldön kérdezik tőlük, olaszok-e, rögtön pontosítanak, sőt helyesbítenek: szicíliai! Egy nap nem tudom hányszor hangzik el a tévében ez a három szó: l'amore della terra, ami annyit tesz: a szülőföld szeretete... Amikor kimondják ezt a pár szót, egy pillanatra mindenki áhítattal elhallgat, a távolba réved és elérzékenyül... Pár másodperc múlva folytatódik a diskurzus, de ez a pár pillanat intenzív, és ha belegondolok ennek a magyar megfelelőjébe, valahogy nem is tudom elképzelni ugyanezt a jelenetet. Valahogy merik megélni ezt a pátoszt, amit nálunk otthon már rég nem lehet. A jó értelemben vett pátosz hatja át megannyi vallási ünnepüket is. Óriási dicsőség például egy kamaszfiúnak kiérdemelni, hogy tagja lehessen annak a csapatnak, amelyik körbe viszi a Szent György szobrot a szent ünnepén. Másik példa: húsvétkor a közeli kisvárosban, Scicliben, amikor nagy várakozás után megjelenik az ünnep egy adott pillanatában a Kisjézus szobra, egyszerre mindenki odarohan, és örvendezve azt kiáltja "Gioia!", ami szó szerint annyit tesz: "Öröm", itt nem is tudom hogy lehetne magyarra fordítani, talán "Boldogság!"-nak. Már hogy ugye Jézus a mi örömünk, boldogságunk, ezt akarja jelenteni, és tényleg szó szerint kiabálják neki, cseppet sem fogják vissza magukat, nyújtják felé a kezüket és örvendeznek. Egyszóval, na, beleélik magukat. Ez egy vallási esemény és az arra éplülő hagyomány egyben. A tény, hogy ugyanúgy fennmaradt, ugyanazzal a szenvedéllyel és átéléssel, mint évszázadokkal ezelőtt, és nem csak néhány 200éves matróna követi, hanem az egész város fiatalostul, mindenestül, az mégiscsak mutat valamit abból a pátoszból, amiről beszéltem, és annyira jellemzi ezt a népet.

Hosszasan lehetne sorolni Szicília természeti szépségeit, a környező kis szigeteket is beleértve, Lampedusa, Pantelleria, Stromboli, Vulcano, Filicudi, Alicudi stb stb, csodás nagyvárosait az ókori, az arab, normann emlékekkel, a hangulatos kisvárosait, annyi itt a természeti és építészeti látnivaló, hogy nem het a végére járni. Vagy ha végére jár az ember, elölről el lehet kezdeni, mert nem lehet megunni.

Hogy itt sem minden fenékig ricotta mint már mondottam, illetve itt is több nap, mint cannolo, arra bizonyságul mindig eszembe jut újságíró barátnőm észrevétele, aki szerint a legnagyobb-legjobb szicíliai írók végül mind máshol kötöttek ki, és dolgoztak és éltek és haltak... Noha büszkén hirdették szicíliai voltjukat, mégiscsak máshol teljesedtek ki...hm ... elgondolkoztató egy ellentmondás... és valahogy ettől az ellentmondástól megint csak bizseregni kezd az agyam, valahol mintha ezt már hallottam volna, Európának egy másik szegletén, olyan, de olyan ismerősen cseng...