Imádok Pozzalloba járni. Ez a békés, csendes, a tengerparton kissé hosszantian elnyúló, ám jellegét tekintve mégis kisváros rengeteg szépséget és érdekességet rejt, gyönyörű, világos homokú strandjával, szép kis főterével, és persze kikötőjével. Van egy fantasztikus parkja, hatalmas fikuszokkal és óriásira nőtt fákkal, jó kis éttermei, sőt egy időben ide jártam szórakozni, mert itt adták az egyik tengerparti lokálban a legjobb zenét, régi rockos számokkal, ami mindenkit megmozgatott 30 fölött. Még a klímája is valahogy mindig kellemes Pozzallónak, sohasem tikkasztó, mert mindig van némi szélmozgás.

Az utóbbi időben Antonio barátommal járunk ide, egészen konkrétan halért. Pozzalloban van a környék legjobb halárusa ugyanis, ahol garantáltan friss halat kapni, és a választék is igen bő. Mikor jövünk, a halárus, Salvatore csak biccent, mint aki már várt, nem túl barátkozós, de a halasoknál megfigyelésem szerint ez megszokott: vérkomolyak, nem bratyiznak. Antonioval gondosan szemrevételezzük az aznapi felhozatalt, ő pár szóban vázolja nekem, miből mit lehet és hogyan készíteni, esetleg tanácsot kérünk a halastól, majd döntünk, választunk. A legtöbbször grillezhető halat szoktunk választani, az a kedvencünk, mert az előzetesen fokhagymával megtűzdelt, olìvaolajjal megkent, petrezselyemmel és kapribogyóval megrakott, majd nyílt tűzön megpirongatott halnál fejedelmibb ebéd egész egyszerűen nincsen, fehér bort kortyolgatva mellé.

Szóval mikor Pozzallo nevét meghallom, nekem elsőre ez a remek pescheria ugrik be, a hűtőpultra gusztusosan felsorakoztatott pazar példányokkal. Ott van mindjárt a stranddal szemben, a tengerre néz.

Közben persze tudom, hogy Pozzallo nem csak ez a barátságos szicíliai városka meg a halárus. Persze, hogy tudom, hogyne tudnám, hiszen valahányszor eljövünk ide, és elhaladunk a kikötő mellett, az állandóan ott állomásozó, nyakig felfegyverzett és a meleg ellenére is tetőtől talpig egyenruhába öltözött katonák, no meg a sokszor fejünk felett köröző helikopterek emlékeztetnek rá minden alkalommal. Pozzallo ennél sokkal több, mint ami nekem elsőre beugrik róla. Emberek tízezreinek élete legfontosabb fordulópontjának drámai helyszíne. A földetérés, a megmenekülés, az élet, az új haza, az újrakezdés, a jövő szimbóluma.

Most hétvégén is jártam arra. Míg Salvatore, a halas pucolta a halat, néztem azt az óriási hajót, a dán Maresk-et, ami ott vesztegelt immár 3 napja 4 mérföldre Pozzallói parttól, és nem tudtam másra gondolni, mint a hajón várakozó 108 emberre, akik ki tudja, milyen szörnyűségek elől menekülnek, és csak arra várnak, hogy az európai vezetők valamiféle egyezségre jussanak, és kiköthessen valamelyik ország valamelyik kikötőjében a hajó, hogy lábuk végre szárazföldet foghasson. A hírek szerint többségük szudáni és eritreai. 108 kétségbeesetten várakozó, végletekig kimerült, többnyire megerőszakolt, megínzott ember. 110-en voltak, de az olasz hatóságok egy kiszáradás szélén álló kislányt és az édesanyját kórházba szállították, így maradtak 108-an.

Néztem a hajót, és arra gondoltam, hogy vajon mire gondolhatnak ők most ott. Ezer és ezerféle dologra biztosan, az otthon maradottakra is biztos, az elhagyott szeretteikre, a jövőt kémlelhetik, hogy vajon milyen lehet Európa, milyen lesz az új haza, meg egészen biztosan arra, hogy mi itt a parton milyen szerencsések vagyunk. 4 mérföldre onnan, a másik oldalon, a szárazföldön, a szabadság földjén-gondolhatják. És igen, igazuk van, ha erre gondolnak. Mi, akik ide születtünk, milyen szerencsések vagyunk! Nekem sosem kellett menekülnöm, házamat hátrahagyva menteni az irhámat, minden összegyűjtött pénzemet egy végső kétségbeesett útra költeni, lélekvesztőn hajóra szállni a nyílt tengerre, sem aggódnom az élelem vagy ivóvíz miatt. Mindig volt mit ennem. Sohasem kínoztak meg. Mindig volt fedél a fejem fölött.

Közben az európai vezetők marakodnak, az olaszok, a máltaiak, a franciák, a spanyolok, a németek, mi magyarok, a visegrádi országok. Senki sem fogadja már őket jószívvel, annyi bizonyos.

Az  olasz kormány - véleményem szerint joggal - mondja, hogy ideje lenne már, ha más ország is részt venne a mentésben, nem csak olasz kikötők vannak a Mediterráneumban, az elmúlt  tíz évben pedig a legnagyobb részt végül itt értek partok a migránsok. Az olasz belügyminiszter Salvini - választási ígéretéhez híven - első dolga az volt, hogy az ONG-knek megtiltotta, hogy olasz kikötőbe hozzanak migránsokat. Az első alkalommal, az Aquarius nevű hajó ügyében vegül Spanyolorság vállalta el egyik kikötőjének megnyitását, és fogadta végül a menekülteket. Közben Macron gyomorforgatónak nevezte Olaszországot, erre meg az olaszok háborodtak fel, mondván, hogy csak ne beszéljenek a franciàk, akik terhes nőket küldenek vissza az Alpokból olasz-francia határról, aminek már halálos áldozata is volt, mert egy nő nem kapott időben kórházi kezelést, no meg egyes dokumentumfilmek tanusága szerint meghamisítják a migránsok születési dátumát, mert a kiskorúakat visszaküldhetik Olaszországba, így 17 évesnek állítanak be 20 éves fiatalokat a francia határrendészek.

De ezentúl minden egyes hajó esetén ez lesz? Viták, veszekedés, menekültek veszteglése a tengeren? Közben a dán felségjelzésű Maersk a 108 migránssal engedélyt kapott a kikötésre. Ki tudja, miért adta be a derekàt végül az olasz belügyminiszter. Talán Pozzallo polgármesterének nyílt kérésére, hogy engedje kikötni a hajót. Aki azóta úgy nyilatkozott, hogy hihetetlenül boldog - "strafelice" -, amiért fogadhatja a menekülteket a pozzalloi hotspoton. Kifejtette azt is, hogy ő nem tekinti ezt a mostanit migránshullámot vészhelyzetnek, mert míg 2016-ban 22.000 migráns érkezett Pozzalloba, tavaly 11.000 és idén az év felénél tartva 3000, ami szerinte nem egy olyan magas szám, amit vészhelyzetnek lehetne tekinteni. Kijelentette, hogy büszke arra, hogy Pozzallo a tenger íratlan és írott szabályai szerint egy befogadó város, hiszen ez maga a tenger erkölcsisége, szelleme, amihez Pozzallo mindig is hű maradt.

Mindeközben tudom, hogy az embercsempészek meg a maffia hogyan profitál az emberek bőrén. Aki ezt nem veszi figyelembe, óriásit téved. Elképesztő pénzek vannak a migrációban, egyre több bennfentes forrásból tudok ezekről. A befogadó központok hogyan nyelik el a naponta 40 euróban kiszabott fejpénzt, amit a mingránsokra kéne költeni, de annak csak töredékét fordítják a menekültekre. Naponta és fejenként mekkora áréssel dolgoznak.

Es vajon a maffia vagy a lìbiai emberkereskedők akik naponta és migránsonként többezer eurót tesznek zsebre, vajon ezt a pénzt mire fogják költeni? Kétlem, hogy nagyon sok csokoládét vagy több tonna cukorkát vennének belőle, esetleg családi nyaralásra gyűjtenének. Sajnos ezek az irdatlan összegek máshogy lesznek befektetve: drog?, fegyver?, prostitùciò?, nem tudom pontosan, de akik teljesen egyoldalúan csak azt hajtogatják, hogy jöjjön mindenki, aki csak tud Afrikából Európába, azok vajon gondolnak-e például arra, hogy az embercsempészek minden erkölcsi skrupulus nélküli emberek, akik szervezetten működnek és naponta egyre nagyobb összeget halmoznak fel, ami minden nappal egyre csak nő, és amit egyáltalán nem békés célokra fognak felhasználni?

Szóval igen, néztem a hajót és mindez eszembe jutott, az agyongyötört, de reménykedő emberek, a hivataljaikban pöffeszkedő európai vezetők, az embercsempészek, a líbiai táborok, ahol szisztematikusan megerőszakolnak minden egyes nőt, a férfiak egy részét is, de mindenestre kínozzák és halálra dolgoztatják őket, a máltai, szicíliai és calabriai maffiafőnökök, az emberek szenvedésén nyerészkedő csempészek, mindenki eszembe jutott, de legfőképp ez az elgyötört és reménykedő 108 ember, ott egy kőhajításra tőlem, én néztem őket, és éreztem, hogy  ők néznek minket, szerencséseket, akik a tengernek erre a felére születtünk, hogy néznek engem.

A fotón korunk egyik ellentmondása egy képbe sűrítve: a háttérben a dán Maersk hajó látható, amint a döntésre várva Pozzalloban vesztegel, fedélzetén a halál torkából menekült, elkínzott migránsokkal, míg elöl a vígan lubickoló, aquafitnesselő turisták.