A miheztartás vége

A lista

Csak gondoltam szólok, hogy van egy cuki lista - nekünk nőknek...

Mindig is volt egy olyan elméletem, hogy a világon mindenütt létezik hímsovinizmus, csak annak mértéke különbözik az egyes társadalmakban. Tehát van egy férfiuralmi skála, aminek az egyik végén mondjuk azok az országok szerepelnek, ahol a nők teljes jogfosztottságban élnek és mintegy az anyagi javak egyik válfajaként, beszélő tárgyakként tekintenek rájuk, a másik végén meg azok a társadalmak, ahol a nőnek azonos vagy majdnem azonos a jogi, gazdasági, társadalmi és erkölcsi státusza, mint a férfinak. A teljes, minden tekintetben érvényes egyenrangúságot talán még egyetlen társadalomban sem érték el a nők.

Na most az én képzeletbeli skálámon Magyarország még viszonylag előkelő helyen áll, bár azért még bőven van mit tenni. Tudom, az még nem elég, hogy van rosszabb is. De tudni érdemes, hogy Olaszországhoz képest még mindig jobb a helyzet. Illetve sok szempontból jobb, más szempontból rosszabb. És Olaszországon belül ebben is van különbség észak és dél között. Ennek okai az olasz férfi-női szerepek hagyományos leosztásában keresendők, ami még mindig nagyon masszívan tartja magát, és minél délebbre haladunk, annál inkább tapasztaljuk, hogy a nők sok szempontból ennek a megmaradt leosztásnak a terhét viselik. Persze van változás, aminek egy része sajnos negatív, de van szerencsére pozitív változás is, tehát mondjuk ha a női függetlenséget tekintjük anyagi és jogi szempontból, akkor természetesen sokkal jobb a helyzet, mint 50 évvel ezelőtt.

Van még egy általam megállapított, számomra elég szomorú fokmérője, ha egy társadalom mélyen hímsoviniszta. És ezek bizony a nők. Ahol azt látom, hogy a nők éppolyan hímsoviniszták, mint a férfiak-ott azt gondolom nagy a baj. Sajnos Szicília ilyen. Nem szándékos vagy tudatos ez, egyszerűen maguk sem tudják, hogy elejtett szavaikkal, gesztusaikkal, tetteikkel még mindig a férfiuralmat igazolják vagy támogatják. Önmaguk ellenségei. Tudjuk, hogy megy ez, mert azért magyar példa is akad ilyen. Bármilyen sztori van, a férfi felelőssége mindig kisebb, valahogy mindig kimentik, kettős mércét alkalmaznak, végül így vagy úgy, de megmutatkozik, hogy egész máshogy alakul a felelősségi mércéje valakinek, attól függően, hogy milyen a neme - és rendszerint a férfiak kerülnek ki győztesen minden szituációból.

No ennyi bevezető legyen is elég ahhoz, hogy leírjam, már megint mi történt a múlt héten ilyen témában, ráadásul kelet-európai nőkre vonatkoztatva. A Rai tévécsatorna valamelyik adásában egy listát mutattak és nagy vidáman elemezgettek. A listán a megkérdezett férfiak leggyakoribb válaszai szerepeltek arra a kérdésre, hogy "Miért jobb társ a kelet-európai nő?"

Lássuk hát az olasz férfiak szépséges válaszait erre a kérdésre.

1) Szülés után azonnal visszaszerzik gyönyörű alakjukat.

2) Mindig szexi ruhában mutatkoznak, sohasem tréningben vagy pizsamában.

3) Megbocsátják a félrelépést.

4) Átengedik a férfinak az irányítást.

5) Jó háziasszonyok és kiskoruktól fogva megtanulnak minden házimunkát.

6) Nem nyafognak, nem lógnak a férfi nyakán és nem duzzognak.

 

Hát ezért választják inkább a kelet-európai nőket az olasz férfiak. Szép, ugye? 

Milyen megható, hogy gyakorlatilag egy szexi rabszolgát látnak bennünk, kelet-európai nőkben, aki mindenre kész a férfiért! Csak gondoltam szólok, akinek romantikus elképzelései lennének arról, hogy az olasz férfiak ugyan miért választanak kelet-európai nőt. Ugye nem kell mondanom, hogy természetesen nem mindenki gondolkozik így. De mégis: a tény, hogy egy tévéadásban ez így megjelenhet, és a műsorvezetőnek, aki egyébként egy nő és a stábjának nem tűnik fel, hogy itt valami nem stimmel, hogy ezt mondjuk 50 évvel ezelőtt lehetett volna következmények nélkül leadni, mert körülbelül az akkori nőideált írja le, az azért mégiscsak jelez valamit.

Na meg az utána következő reakciók.

Tudniillik a műsorvezetőnőt ugyan felfüggesztették állásából, amivel én őszintén szólva egyetértek, bár sajnálom is, mert azóta sír, több adásban, és látszik hogy nem érti mi történt vele, ám senki sincs, aki jól elmagyarázná neki meg mindenkinek, hogy mi ezzel a listával a baj. A listával nem az a baj, hogy kelet-európai nőket emleget, hanem hogy egy teljesen kiszolgáltatott, csakis a férfinak élő nőképet sugároz. Házimunkát végez, jó teste van, elnéz mindent a férjének. Valóban ezek lennének egy jó társ kellékei? Elhiszem, hogy sok férfinak ez tetszik, de sok ember például rasszista is, és azokat a nézeteket sem mutatjuk be nevetgélve a tévében. 

Ha jól megnézzük a listát, egyetlen pont sem utal például belső tulajdonságra vagy értékre. Csak és kizárólag külső tulajdonságok és a hasznosság, illetve a férfi kényelmének a minél nagyobb szolgálata a kritériumok.

Én személy szerint nem gondolom, hogy az olasz férfiak mindegyike egy szép rabszolganőt tartana a legmegfelelőbb társnak maga mellé. A férfiak egy része itt is inkább egy egyenrangú társra vágyik, akivel megoszthatja az élet szépségeit és nehézségeit, amit ugyebár nem lehet egy alávetett, kiszolgáltatott személlyel átélni. Valaki vagy alávetett, vagy mellettünk áll. 

Mégis, sokat elárul egy társadalomról és a férfiuralom fokáról egy ilyen listának a megjelenése, továbbá az utána következő reakciók és az emberek nagy részének értetlensége, hogy "mi a baj vele?"

Az egyik ilyen reakció volt, hogy - mintegy kifigurázásként - megalkották a "Miért jobb társ a déli nő?" listát, és csak evéssel és főzéssel kapcsolatos, tréfásnak szánt pontokat tartalmazott. Például, hogy "a déli nő jobban örül egy csokor petrezselyemnek, mint egy csokor rózsának", és még 5 ilyen roppant szellemes mondat. Na most ez ironikus akart lenni, de én inkább szomorúnak találom, hogy a pozícióját féltő déli nő csak és kizárólag a konyhai tudományával akarja visszahódítani honfitársai szívét. Tudom, a főzni tudás nagy hatalom, de ... ennyi? ... ez volna az ütőkártya? Ezért kéne őket jobban szeretni? Ez az értékünk nekünk nőknek? Ennyire tartják- tartjuk magunkat mi nők? Ez megint csak annak a bizonysága, hogy mi nők - bármely égtájról származzunk is - nem vagyunk tisztában a saját értékeinkkel. Nem becsüljük eléggé magunkat. Ezért nem tudtam ezen az ironikusnak szánt poszton nevetni, és szomorúan tapasztaltam, hogy a több ezer kommentből egy nőt sem láttam, aki felháborodott volna az eredeti listán, ami gyakorlatilag tárgyként tekint a nőkre. Ellenben a receptek száma nőttön nőtt. Hogy mi mindent tudnak főzni. Hogy a parmigiana így meg úgy, a ricottás raviolit meg emígy, a cassataról meg a caponatáról nem is beszélve. Komolyan, egy szakácskönyvet össze lehetett volna állítani Nápolytól Szicíliáig a déli konyha remekeiből. De nem csak...Majdhogynem házassági hirdetést tettek fel egy-egy recept mellé. "Pasta alle sarde és mentás tonhal. Feleség ugyanitt"

Ezt bírták itt a nők reagálni. Hát erre mondom, hogy ott van igazán férfiuralom, ahol a nők éppoly hímsoviniszták, mint a férfiak.