lehet, hogy túllőttem a célon, de lemondtam a holnapi fellépést.

A legutóbbi órán annyira felhúzott Rosalba, hogy nem is tudtam utána normálisan flamencózni. Ma reggel lett volna egy főpróba, de lemondtam.

Úgy érzem magam, mint egy kilövés előtt álló nyíl. Jövő héten talán dolgozni kezdek, és nem tudok másra koncentrálni. Monchi a nonninónál dolgozik, a tengerparti villájában. Nagyon csodálkozott, amikor itthon talált, mert nem mentem a főpróbára.

Ő még nem ismer. Én már tudom magamról, hogy fekete-fehér vagyok. Egy ideig tűrök, mindenki azt hiszi, hogy ide-oda rakosgathat, próbálok egy ideig érvelni, aztán egyszercsak egész egyszerűen kilépek a rendszerből, és olyankor mindenki csodálkozik.

hát ez van.

Másrészt meg tudom, hogy követni kell a megérzéseimet. Pontosan tudom, ha most fellépnék holnap, az nagyon szörnyű lenne. Nem tudom még, hogy mi történne, vagy mi fog történni, de tudom hogy valami fog.

Na most ezt hogy magyarázom meg észérvekkel? nincs racionális indokom, csak tudom, hogy nem lenne jó. Ez örökös ellentmondás az életemben: hozzám az információk hamarabb jutnak el, mint kéne, és nem tudok racionális érveket hozni a döntéseim mellett, csak érzem, hogy mit kell tennem. Viszont ezt nem tudom komunikálni a külvilág felé, mert mi az hogy nem vállalom az előadást, mert érzem, hogy valami rossz fog történni?!

Remélem, azért nekik jól megy majd.