Szicília és a bevándorlók

 

Annyian kérdezik mindig tőlem, hogy  Szicíliában mi a helyzet a bevándorlók ügyében, hogy annak ellenére, hogy ez ugyebár igen kényes téma, és sokakból vált ki sokféle indulatot, mégis úgy döntöttem, hogy írok erről. Annál is inkább, mert a tengeren érkező migránsok többnyire épp Szicíliában érnek partot - már ha partot érnek: Lampedusa, Pozzallo, Catania, Augusta, Palermo, Trapani - ezek azok a szicíliai kikötők ahova legtöbben érkeznek, szóval Szicíliában ez mindennapos téma, így gondoltam én sem kerülöm meg. Egy szám, rögtön így az elejére: csak 2017-ben júliusig 95.000-en érkeztek Olaszországba a tengerről, és az év végéig 250.000-re becsülik azok számát, akik csak idén érkeznek az ország területére. 2016-ban 181.000-en érkeztek, idén minden hónapban többen jöttek az előző év hasonló időszakához képest.

Első körben nem az én véleményemet szeretném ezzel kapcsolatban leírni - no nem azért mintha nem lenne, mert nagyonis van -, hanem arról, amit itt konkrétan látok a két szememmel, minősítés vagy vélemény hozzáfűzése nélkül, sőt még inkább arról, hogy itt az emberek ezt hogy látják.

Mit mondanak, hogyan reagálnak az eseményekre a szicíliaiak, mit ad a tévé és mit publikálnak a facebookra az ismerőseim, és aztán azt hogyan kommentálják? Ez természetesen szubjektív, hiszen nem készítettem közvélemény-kutatást, valamint ismerőseim és barátaim sem fedik le egész Szicíliát, mégis azt gondolom, hogy a különböző megnyilatkozások kiadják az összklímát, ami itt tapasztalható. 

Először is első élményem ezzel kapcsolatban azoknak a hajóroncsoknak a látványa, amik sokszor hónapokig egy-egy partszakaszon voltak láthatók, amiket a tenger -utasaival együtt- partra vetetett. Némelyik inkább csónak volt, és nehéz volt elképzelni, hogy valaki ezzel tényleg nekivág egy tengeri útnak.  Pedig így volt. Arab írás volt az oldalukon, onnan lehetett tudni, hogy Afrikából jöttek. Erre már 2009-ből emlékszem, és akkor már mondták a helyiek, hogy  ez már tart egy ideje.

Emlékszem arra is még ezekből az évekből, tehát kb nyolc - tíz évvel ezelőttről, hogy mesélték, hogy előfordult nem egyszer, hogy a strandon fürdőzők mentették ki az embereket a vízből, mert valamiért elkerülte a Guardia Costiera figyelmét egy csónak. A szicíliaiak roppant büszkék arra, hogy ők mindvégig segítették a bevándorlókat.

Ezekben az időkben teljes mértékben a szolidaritás jellemezte a megnyilkatkozásokat, mindenki sajnálta ezeket az embereket, akik menekülnek valami elől, és életük kockáztatásával tengerre szállnak.

Aztán emlékszem, amikor Lampedusa szigetén, ahova a legtöbben érkeztek eleinte, tiltakozás indult, mert nem bírták az egyre növekvő számban érkező bevándorlókat ellátni, illetve olyan állapotok kezdtek kialakulni, ami -mint mondták- visszavetette a turizmust. 

Azután emlékszem a helyiek felháborodására, amiért Máltán nem fogadták a menekülteket, és arra, hogy az olasz kormány évekig hiába mondogatta az uniós csúcstalálkozókon, hogy a menekültkérdés megoldása nem csak az olaszok feladata, hanem egész Európáé. Ekkor Magyarországon ez a téma még mindig nem volt terítéken.

Olaszország mindig is úgy érezte, magára van hagyva a menekültkérdés problémájával. Mentek az évek, és hiába az olaszok felháborodása, a segítségkérés süket fülekre talált. Közben pedig, ahogy nőtt a bevándorlók száma, Európa úgy kezdett szembesülni a jelenséggel. 

Azután kezdtek más hangok is megjelenni a médiában, amelyek már nem csak a szolidaritásról szóltak, hanem az emberek felháborodásáról azzal kapcsolatban, hogy hogyan viselkednek egyes bevándorlók vagy bevándorlócsoportok, illetve azzal, hogy ez mennyibe kerül az adófizető állampolgároknak.

Mára már kialakult, hogy nagyjából mely csatornákon jelennek meg a bevándorlókkal kapcsolatos negatív hangok, és melyeken kizárólag az integrációt támogató riportok. És van egy tévéműsor, ez igen érdekes, ahol felváltva mutatják be a két, akár szélsőséges nézőpontot. Ez nagyon izgalmas, sokszor átmegy kiabálásba, de bizony kiderül belőle, hogy egyesek mit gondolnak, mert tényleg kiengedik a gőzt. Úgy működik, hogy mondjuk van egy olasz kisváros, ahova például többezer migránst telepítettek, és kiállnak az emberek mikrofonnal a kezükben és elkezdenek panaszkodni: hogy már nem lehet kimenni az utcára, hogy a nőknek beszólogatnak, hogy valakinek el kellett költöznie az üzletével mert mindig történt valami, és a végén már vevők sem jöttek, magyarul tönkrement az üzlete stb stb. Sokszor maga a polgármester is kiáll a hőbörgő tömeg elé, és segítséget kér a rend fenntartásához vagy kerek perec elutasítja, hogy ilyen kis városba ennyi bevándorlót hozzanak.

A stúdióban pedig ott ül a politikus, aki ezt végighallgatja, és megpróbál választ adni a vádakra illetve kérdésekre vagy kérésre. Hogy ez emberi kötelesség kimenteni az embereket, Olaszországot nem tehet róla hogy tengerparton van, és arról sem, hogy Európa cserben hagyta, de igyekeznek elosztani a bevándorlókat, és ebben az egész országnak részt kell venni. Akkor jön a kétségbeesett és dühös kiabálás a másik oldalról, hogy akkor az állam gondoskodjon a biztonságról. Jön a válasz a politikustól, hogy ilyen meg olyan lépéseket megtettek, aztán persze megpróbálják rákenni az ellenzékre, hogy az akasztja megfelelő szabályok meghozatalát vagy végrehajtását. Erre vörös fejjel üvöltöznek vissza a kisvárosból, hogy nem érdekli őket, hogy miért nem működnek a dolgok, de így nem lehet élni, költözzenek ide a politikusok és próbáljanak meg így élni, és ez akkor is az állam kötelessége és nem hagyhatják magukra az embereket, az adófizető állampolgárokat.

Majd még ugyanebben a műsorban megszólaltatnak egy bevándorlót, aki elmondja, hogy milyen élet-halál harcot vívott a hazájában és hogyan sikerült élete kockáztatásával több országon átrágnia magát és eljutnia Olaszországba és hogy még tanulja a nyelvet, de már ez és ez a munkája és ő csak élni szeretne.

Ezt így mindent egy műsorban, és majdnem minden este. 

Közben itt a városomban egyre több bevándorlót láttam, többnyire fiatal srácokat, de sok lányt is, kisebb csoportokban szoktak sétálni, az egyik legforgalmasabb utcában van egy hotel, ott vannak elhelyezve (egy részük), illetve a posta előtti téren szoktak focizni. Az itteniek ezzel kapcsolatban soha nem tettek negatív megjegyzést, meg egyáltalán az ismerőseim döntő többsége nem bevándorlásellenes. Szám szerint két ismerősöm van, aki kifejezetten bevándorlásellenes, és ennek hangot is ad, mindenki más azt mondja be kell őket fogadni, de máshogy kell elosztani illetve integrálni őket. Rasszista megnyilvánulást szinte senkitől nem hallottam, amióta itt élek. Viszont egyöntetűen zokon veszik, hogy Európa cserben hagyta Olaszországot. Így értékelik.

Természetesen amikor Magyarország kerítést vagy ahogy itt mondják falat húzott, egyként háborodtak fel: Olaszország nem tud kerítést húzni a tengerre, ez így nem igazságos. 

Aztán attól még jobban megütköztek, amikor Magyarország visszautasította a kvótát, ez egész egyszerűen nem fért a fejükbe: itt a legminibb kis falu mellé "odakennek" néhány ezer bevándorlót, és akkor vannak országok, amelyek még pár ezer fő befogadására sem képesek? Hát az itt napi átlag, aki érkezik!

Hogy mennyire kényes téma az egész bevándorlás itt is, az mutatja, hogy az emberek nem nagyon mernek nyilatkozni az ügyben, gondolom, mindenki nézi a híreket, a maga kedvelte csatornán, és csak hümmög magában.

Némi fordulatot az hozott, már ami az olaszok megszólalási kedvét illeti, amikor Catania államügyésze, Carmelo Zuccaro kijelentette, hogy vizsgálat folyik a Földközi-tengeren működő jótékonysági szervezetek tevékenységével kapcsolatban, mert gyanú merült fel, hogy együttműködnek a líbiai emberkereskedőkkel. Volt, aki üdvözölte a kivizsgálást, mások pedig, méghozzá igen sokan nekiestek, és felesleges gyanúsítgatással vádolták az államügyészt, amivel a szervezetek jótékonyságára vet árnyat, sőt besározza azokat, és ezzel tulajdonképpen - ha még maradt valami emberiesség ezen a Földön -, akkor annak utolsó maradékát számolja föl.

Azóta több bizonyítékot is hozott az államügyész, lehallgatott beszélgetéssel és fényképekkel támasztva alá, hogy korábbi gyanúja nem csak megalapozott volt, hanem be is igazolódott: az NGO-k vagyis a nem kormányzati jótékonysági szervezetek kommunikálnak, megegyeznek, vagyis: együttműködnek a líbiai embercsempészekkel.

Azt gondolhatnánk, hogy ez a tény sokakat korábbi véleményük felülvizsgálatára késztet  majd, ám a jelek nem erre mutatnak: akik korábban is kizárólag a bevándorlók mindenáron és minden korlát nélkül történő támogatása mellett voltak, most azzal érvelnek, hogy a jótékonysági szervezeteket pusztán az emberi életek mentésének a kötelezettsége vezérli, semmiféle haszon vagy egyéb szándék, valamint azzal, hogy nélkülük még több ember veszne a tengerbe. Fittyet hánynak arra, hogy az emberkereskedelem nem véletlenül bűncselekmény a nemzetközi jogban. Nem viccből üldözendő.

Egyszóval úgy tűnik, mindenki a saját korábbi véleményét igyekszik igazolni, amit nagyban befolyásol egyébként politikai pártállásuk is: például aki az Ötcsillag Mozgalmat támogatja, az a törvényesség elvének értelmében a további kivizsgálásokat szorgalmazza, már ami a jótékonysági szervezetek tevékenységét illeti.

A politikai meggyőződésen és úgy általában a morális megközelítésen túl ami még erősen befolyásolja a szicíliai emberek hozzáállását a kérdéshez, azt hiszem, az a személyes kapcsolatok a bevándorlókkal. Mivel itt a környéken több bevándorlókat fogadó központ is van, ezért előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy kapcsolatba kerüljünk velük. És aki egyszer is hallotta valamelyikük történetét, hogy milyen körülmények között jutott ide, az nehezen vonja ki magát ennek hatása alól. 

Én magam is beszélgettem például olyannal, aki aznap érkezett: éppen azt kérdezte tőlem, hogy hogyan juthat el a ragusai rendőrségre, ahova be akart jelentkezni mint frissen érkezett menekült. Egy szál nejlonzacsi volt nála. Azzal jött Afrikából. Mivel egy másik városban, Notoban voltunk, együtt tettük meg a buszutat, és ezalatt elmesélte, hogy miért szakadt le a csoportjától, vagyis azoktól akikkel együtt hányódott a tengeren napokig, és persze elbeszélte az életét, a családját, meg hogy hogyan s miként tette meg az utat.

Hát, mondom, elég egy ilyen elbeszélést egyszer meghallgatni első kézből, vagy akár másodikból, mert a befogadóközpontokban dolgoznak szociális munkások, tanárok, terapeuták, orvosok stb., szóval tőlük is könnyű sokat megtudni, szóval egy-egy ilyen történet elég ahhoz, hogy ezek után az ember nem tudja hideg fejjel azt mondani: "ide ne jöjjön senki!" Hát nem is mondják, hanem azt mondják hogy jöjjenek, jöjjenek, de akkor ne így fogadjuk őket, hanem szervezzük meg rendesen, meg ne csak ide, hanem fogjon össze Európa, és osszuk szét a feladatot.

Mint mondtam, ez a poszt most nem az én véleményemről szólt, hanem a szicíliaiak viszonyulásáról a kérdéshez. Annyit azért mégis elmondok a saját megközelítésemből, hogy ez egy annyira komplex jelenség, aminél egyszerre kell figyelembe venni az etikai, jogi, politikai, demográfiai, szociológiai, vallási és kulturális szempontokat, valamint azt hogy miért alakult ki, vagyis az okokat, no meg a célokat (ez is sokféle lehet), továbbá az időfaktort: vagyis nem mindegy hogy valami 100 év alatt történik vagy 5. Szóval aki bármelyik szempontot ezek közül figyelmen kívül hagyja, akár csak egyet is ezek közül, az tévúton jár, és hatalmas hibát követ el. Vagyis: mindenki.